Hope szemszöge:
Szuper dolog a falkában lenni. Tényleg. De amikor az ember nem láthatja a legjobb barátnőjét az olyan nehéz. Nem engedik, hogy felhívjam, mert szerintük kikotyogom idő előtt a Titkot. Mondjuk nem tudom, hogy ezt honnan feltételezik... Biztos Jane van a dologban. Szegényt elég sokat fárasztom, mert szeretném megtudni, hogy még is mi van Deb-bel. És lelkiismeretére váljék eddig mindig megmondta.
A mai napon úgy döntöttem nem fárasztom. Így fogtam magam a reggeli készülődés után, csináltam egy kakaót majd az ablakomba kiülve olvastam. Mivel kicsit fájt a torkom ezért egy sálat kötöttem a nyakamra.
Most éppen az Elfújta a szél-t olvasom és imádom. Ami meglehetősen ritka egy ilyen műfajú könyvnél, tekintve, hogy inkább a fantasy világához húz a szívem. Kell magyaráznom miért?
Amúgy igen vannak úgymond "figyelmeztető-jelek" ha valaki nem az aminek látszik. Mondjuk imádja a fantasy-t, a vámpírok nem szeretik a fokhagymás cuccokat (nem ez nem egy közhely) vagy például a boszorkányok nagyon érdeklődnek a jóslások iránt.
A bemutatkozásomat követő napon úgymond visszakerültem a suliba. Jane tanított meg ezekre, de hál' istennek nem kellett belőle dogát írnom. De megértettem egy csomó dolgot, mint például miért tudunk köröket ráverni az osztályra Deb-bel.... Ó Debbie.... Ha legalább egyszer felhívhatnám. Szegény biztos ki van.... De nem, nem szabad már csak mennyi is? Már csak pont 3 hónap van hátra és ő is itt lesz. Kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd. Emlékszem én nagyon rémült voltam az első átváltozásnál. De azóta Logan megtanított már pár dologra. Ő a "mentorom" ha úgy vesszük. Ő képez ki engem. De ha szürke farkas lennék, akkor Mike tanítana, fehér farkasként pedig April.
Mindenki azt mondja, hogy nagyon meglepő, hogy fekete farkas lettem. Állítólag fekete farkas lányba nagyon ritka. Akárcsak a fehér farkas fiúba. Azt, hogy ez miért van így senki nem tudja. Én ugyan belekezdtem egy kutatásba ezzel kapcsolatban, amiben Jazmine is segít. Azt mondta már régebben ő is elkezdte, de feladta, mert olyan szegényes a mi falkánk könyvtára, hogy arra szó nincs. Ez annak köszönhető, hogy csak fiatalok vannak a falkába.
Egyszer csak rájöttem, hogy egy ideje már ugyanazt a sort bámulom.
- Megint elkalandoztam.- tettem le a könyvet magam mellé.
- Kihez beszélsz?- dugta be az ajtón a fejét April. Megráztam a fejem válaszul.
- Aha, értem. Amúgy letudnál jönni egy kicsit. Szerintem örülni fogsz.- mondta miközben azzal a huncut tekintettel méregetett. Majd el is tűnt. Miért érzem azt, hogy ebből szívatás lesz? Mindenesetre fogtam magam és lebattyogtam a nappaliba. Ahol Mike és Jane várt a kanapén ülve. Itt már kicsit elkezdtem aggódni és forgattam le a fejemben, hogy mi rosszat csináltam.
- Jaj, ne aggódj már annyira!- mosolygott Mike. Kérdő tekintettel néztem rá, miközben leültem a fotelba.
- Figyelj beszéltünk Jane-nel. És arra a döntésre jutottunk, hogy felhívhatod Deborát.- mondta Mike. Nekem meg leesett az állam.
- Komoly?- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Igen, de csak egy hívás.- mosolygott Mike.
- És ha rám hallgatsz, akkor az egy jó pár óra hosszas hívás lesz.- jött be közben Hayley.
- Úristen nagyon szépen köszönöm!
- Jane-nek köszönd.- mondta Mike. Legszívesebben megöleltem volna Jane-t, de tudtam, hogy az nem illik bele a gót-lány imidzsébe.
- Köszönöm!- vigyorogtam Jane-re. Ő válaszol csak kacsintott egyet, majd intett a fejével, hogy menjek telefonálni. Több se kellett nekem, felrohantam a lépcsőn és egészen a szobámig meg se álltam. Előkutattam a mobilom valahonnan a káosz mélyéről. Igen lehet, hogy rendet kéne tenni az asztalomon. De az se ma lesz úgy érzem.
Izgatottan és picit türelmetlenül vártam, hogy bekapcsoljon a készülék. Kikerestem a névjegyzékből a megfelelőt és már rá is nyomtam a kis zöld telefonra. Aztán pedig hallgattam , ahogy kicsöng.
- Hope?- kérdezte a legjobb barátnőm hangja.
- Nem, a pizzafutár. Szerinted?- nevettem el magam.
- Óóó akkor egy bolognais pizzát kérek. - nevetett fel ő is.- Te jó ég, de rég beszéltünk!
- Hát igen nem most volt június 5-e.
- És mi újság? Meséljél!- hallottam Deb hangját. És azzal elkezdtem mesélni. Elmondtam milyen volt az út, a találkozás Hayley-vel, hogy új embereket ismertem meg és, hogy van egy tök jó nyári melóm.
- Komoly újságot hordasz ki?- kérdezte ennél a résznél.
- Ja. De figyelj, tudod milyen jól fizet?- de persze nem hitte el nekem. Miután én mindent elmeséltem- majdnem mindent- ő következett a soron.
- Hát nekem a nyár unalmasan telik. Legtöbbször az élő ébresztőórám kelt.- itt a húgára céloz. - Meg még egy kicsit fáj.
Tudtam, hogy a fiúkra céloz. Szóval itt elkezdődött egy jó hosszú lelkizés. De valami fura volt. Már nem volt sírós hangja. Tudtam, hogy erős lány, de hogy ennyire... A lelkizés után újra vidám dolgokra terelődött a téma. Iszonyat sokat beszéltünk. Aztán már amikor három vagy négy óra hosszája beszéltünk rájöttünk, hogy most már el kell köszönni.
- Szia Hope! Örülök, hogy beszéltünk!- hallottam Deb hangját.
- Szia! Én is örültem.- azzal meg is szakadt a vonal. Nem tudom, hogy ő tette le vagy én, de ha tippelnem kéne akkor egyszerre történt.
A beszélgetés után egyszerre voltam boldog és szomorú. Mert jót beszéltünk, mégis tudtam, hogy nem voltam vele teljesen őszinte. De ennek így is kell lennie.
*************************
Pár órával később még mindig az ablakomnál ültem és gondolkoztam, amikor is kopogtak.
- Ki vagy?- kérdeztem.
- A nővéred.
- Gyere!- mondtam, majd nyitódott is az ajtó.
- Na mi újság? Jót beszéltetek?- kérdezte Hayley.
- Ja. Elmondtam neki mindent.- válaszoltam. Erre nővéremnek kikerekedett a szeme és szerintem a pulzusa is az egekbe szokott.
- Kivéve azt, hogy vérfarkas vagyok, ő is az lesz és pár hónap múlva szépen ki fogják lakoltatni a szülei, hogy a "fajtársaival" legyen.- folytattam még mielőtt kitörne a balhé.
- Menj a.... a tudod hova!- nevetett fel, miután megnyugodott.- Amúgy most már ideje aludnod.
- Még csak fél tíz. - értetlenkedtem.
- Igen, de mintha kaptam volna egy fülest, hogy holnap eléggé durva edzésed lesz Logan-nel. Szóval szükség lesz minden erődre. - kacsintott rám, ekkor már az ajtóban állva.
- Köszi!- mondtam. Válaszul eltátogott egy ,,Szívesen!"-t, majd már nem is volt a szobába. Én meg mivel tudom, hogy általában ezek a fülesek igazak, ezért elmentem fürödni és aztán már le is feküdtem aludni.............................................................
- Anya elmegyek sétálni egy kicsit az erdőbe! Majd jövök!- köszöntem el anyutól miközben már kötöttem is a cipőfűzőmet.
- Telefon?- kérdezte.
- Nálam van. - azzal már ki is léptem a szabadba. Elindultam az erdő felé, de köszönhetően a város nagyságának, csak fél óra múlva értem az erdőhöz. Amikor beléptem, mintha egy másik univerzumba léptem volna. Minden csöndes és nyugodt. Elindultam céltalanul bóklászni. De most maradtam az ösvényen.
Már két hete, hogy Louis-val beszélgettem, akkor éjjel. Azóta nem hallottam róluk. De nem is bánom, mivel nem szeretnék a terhükre lenni. Amikor ott voltam náluk az olyan fura volt. Egyszerűen érződött az, hogy bármennyire is örülnek nekem, annál inkább féltek. Ezt meg nem szeretném, így én nem keresem őket. Még aznap gondolkodtam ezen az egészen, hogy vámpírok lettek. Elgondolkoztam magamon, hogy miért nem féltem, miért nem akadtam ki vagy miért nem kaptam hisztériás rohamot. Egyszerűen nem találtam rá választ. Mostanában, így is elég furcsa dolgot észlelek magamon szóval ez csak egy ráadás volt. Ilyen és efféléken gondolkodtam most is, amikor:
- Jó napot!- tűnt fel Harry... egy faágról....fejjel lefelé lógva. Erre én egy olyan szép orrba vágással köszöntöttem, hogy még nekem is fájt.
- Auu!!! Ez nem volt szép. - azzal már mellettem is volt.
- Bocsi és amúgy szia.- szólaltam meg most elsőnek.
- Mi szél hozta erre a kisasszonyt?- kérdezte.
- Nem a szél hozott hanem a lábam. - vágtam rá reflexből.
- Most nem tértél le az ösvényről. Miért? Tán nem akarsz velünk találkozni?- vigyorodott el (ezzel láthatóvá váltak számomra a szemfogai), de az előző rávágásomat figyelmen kívül hagyta.
- Nem, nem akarok veletek találkozni.- válaszoltam, amire elkerekedett a szeme.
- De..- szomorodott el.
- Figyelj nem vagyok hülye. Jól tudom, hogy én csak bajt okoztam múltkor is. Tökre féltetek, illetve féltettetek, főleg Niall. És köszi, de nem kívánok többet nem kívánatos személy lenni.- hadartam el egy szuszra. Erre Harry elhúzta a száját.
- Szóval észrevetted.
- Persze, hogy észrevettem. Mit gondoltatok?
- Jó oké. Naivak voltunk és azt hittük, nem vetted észre.
- Köszönöm a hülyének nézést.- mormogtam az orrom alatt.
- Hé ezt halottam.- mondta. Még egy ideig csendben sétáltunk. Amikor egyszer csak Zayn jelent meg.
- Harry hát te meg hol....- azzal meg is akadt a mondat közepén. - Tudod jól, hogy nem szabad rátérned az ösvényre.
- Neked is szia Zayn!- mondtam.
- Szia Debbie! - köszönt.- Meglep, hogy itt látlak.
- Szerinted engem nem. - mosolyodtam el. Aztán hirtelen megjelent a maradék is: Louis, Niall és Liam.
- Sziasztok!- köszöntem még előttük.
- Szia Deb!- köszönt meghökkenve Niall. Majd Liam és Louis is követve a példáját köszöntek.
- Látom épp nagy beszélgetésben vagytok, de mi lenne ha ezt nem itt folytatnátok hanem valahol, ahol nem látnak?- kérdezte Liam.
- Jó ötlet. - mondta Harry, mielőtt én még megszólalhattam volna Niall a hátára kapott és elkezdtek futni. Kb. egy perc után megálltak. Nekem több se kellett azonnal leugrottam. Azonnal felismertem a házat. Niallék már indultak is befele.
- Debbie te nem jössz?- fordult meg Liam.
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni.- húztam el a szám.
- Nem okozol. Naaa, gyere már!
Nagy nehezen beleegyeztem és követtem. A nappaliban leültem a kanapéra.
- Hozhatok valamit esetleg?- kérdezte Liam.
- Van esetleg valami vérmentes cucc?- kérdeztem.
- Mindjárt utána járok.- azzal el is tűnt. Pár perc múlva visszatért egy pohár vízzel.
- Köszi.- vettem el a poharat, amit felém nyújtott.
A délután náluk, illetve velük töltöttem. Most sem volt számomra kevésbé kínos, de ezt igyekeztem nem mutatni. Még mindig éreztem a levegőben a félelmüket. Viszont néha-néha már elfelejtkeztem erről és akkor igazán jól éreztem magam. Ki tudja még a végén eltűnik ez az érzés? Mindenesetre késő délután már haza kellett mennem. Felajánlották, hogy hazavisznek, de inkább nemet mondtam, ami szerintem érthető.
- Ja és Debbie?- szólalt meg Niall.- Lehetőleg most az ajtót használd!
- Jól van. Megpróbálom, de igen nehéz lesz.- mondtam, majd ajtót nyitottam.- Sziasztok!
És azzal már el is indultam haza miközben azon gondolkoztam, hogy úgy látszik tökmindegy, hogy az ösvényen maradok-e vagy sem.................................
Debora szemszöge:
-Mmhmm..- nyögtem fel, amikor a csukott szememen keresztül is érzékeltem, hogy valaki felhúzta a redőnyt. - Mi van?
Igen ilyen kulturált vagyok.
- Anyu szerint fel kell kelned.- mondta Dor majd nemes egyszerűséggel rám feküdt.
- Menj innen te lökött!- toltam arrébb. Aztán valahogy sikerült úgy helyezkedni-e, hogy egymás mellett kötöttünk ki.
- Örülök, hogy jobban vagy.- nézett rám olyan őszinte tekintettel, ahogy csak ő tud. Ez elég ijesztő, de ilyenkor olyan, mintha belém látna. Elmosolyodtam. Dor közelebb húzódott.
- Tudod mi tenne nagyon jót neked?- nézett rám bociszemekkel. Tanácstalanul rá néztem.
- Na mi?
- A FAGYIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!- azzal felállt és elkezdett ugrálni az ágyamon.
-Jó-jó fagyizunk csak menjél ki, hogy felöltözhessek.- mondtam. Dor leugrott az ágyról és kiszaladt becsukva maga mögött az ajtót.
Még egy ideig fetrengtem, de ezt nem sokáig tehettem, tekintve, hogy drága húgocskám félpercenként kopogott, hogy kész vagyok-e. Szóval felszívtam magam és elkészültem.
A hajamat copfba fogtam. Plusz még beágyaztam és már kész is voltam.
- Na kész vagy már???- jött már vagy tízezredik alkalommal Dor.
- Talán.- nyitottam ki az ajtót. De nem semmi tapsvihar, semmi üdvrivalgás nem tört ki ennek következtében. Viszont kaptam egy csodás "Na végre mán!" -t. Erre ügyet sem vetve lementem a lépcsőn a konyhába. Ittam egy pohár vizet, amíg Dor felvette cipőjét (amit megjegyzem elsőnek nem értettem, miért csinálja).
- Na indulunk?- kérdezte.
- Mégis hová?
- Ja, hogy nem említettem..... a fagyit előbb meg kell venni.- nézett rám ártatlan képpel.
- Óóó, hogy..... mennyire szeretlek téged.- szóltam, amíg elindultam felvenni a tornacipőmet.
- Én is téged. - kacsintott rám.
- ANYA, ELMENTÜNK FAGYIT VENNI!- kiáltottam azzal felkapva a pénztárcámat már kint is voltunk a bejárati ajtón túl.
************************************
Egy élmény volt egy 6 évessel a szupermarketbe. Össze-vissza rohangált, mindent meg akart velem vetetni és mindig mikor megmondtam, hogy nem 1 percig hisztizett, amíg meg nem látott valami érdekesebbet. Végül sikerült venni, két bödön fagyit, egy csokis-vaníliás és egy puncsos-citromosat. Meg vettünk csokiszirupot. Az, amikor kiértünk boltból, már kész megváltás volt. De épségben hazaértünk...........
- FAGYLALT-PARTYYYY!!!!- üvöltötte Dorothy, amint hazaértünk. Felnevettem azzal beszabadultunk a konyhába. (Mondjuk előtte átöltöztem.) Elővettem két hatalmas fagyis kelyhet. És elkezdődött a fagyi készítés. Mind a ketten a másikét csináltuk. Én szedtem mind a 4 fajta fagyiból, tettem rá tejszínhabot, csokiszirupot és cukorkákat. Igazából ugyanazok kerültek rá, csak a mennyiségek voltak mások meg a végkifejlet. Majd odaadtuk egymásnak és elkezdtük megenni. Közben egy csomót hülyéskedtünk, plusz Dor ellopta a telefonomat és fényképezett:
Utána egész délután kint hülyéskedtünk. Majd este, fürdés után felmentünk a szobámba, és a tévémen elkezdtük megnézni, a Tökéletes Hangot. Volt amit nem értett, de inkább nem magyaráztam el neki. Viszont a hányós részeknél akkorákat kacagott. Majd végül miután megnéztük Dor bealudt. Mivel nem akartam felkelteni - és elég könnyű volt a súlya- ezért felvettem karomba és átvittem a saját ágyába.
Mior benyitottam a saját szobámba majdnem frászt kaptam.
- Louis, menj a fenébe!- kiáltottam suttogva.
- Most mi van?- suttogott vissza. Már az egész ház aludt, szóval nem üvöltözhettem az egyik vámpír (!!!) és egyben halottnak hitt barátommal. Nem mintha ezt nappal megtehettem volna.
- Miért jöttél?- kérdeztem.
- Meglátogatlak. - válaszolt. Érdekesen néztem rá, majd inkább leültem mellé az ágyamra. Egy ideig csöndben ültünk.
- Csakhogy tudd haragszok rád.- jelentette ki. Meglepetten néztem rá.
- Miért is?
- Mi az, hogy csak úgy köszönés nélkül elmész?- szidott le. A számra tapasztottam a kezem, hogy fel ne röhögjek hangosan.
- Ne nevess, nem vicces!- nézett rám csúnyán. - De amúgy Niall elmondta hogyan távoztál. És van egy kérdésem. Te teljesen megőrültél?
Vállat vontam. Ezután az majdnem az egész éjszakát átbeszélgettük. Nem emlékszem mikor de elaludtam, csak akkor ébredtem fel amikor láttam, hogy kimegy az ablakon, de után megint elnyomott az álom............................
Sziasztok kedves olvasóim!
Mint láthatjátok egy jó ideje nincs rész. Ezt nagyon sajnálom.
Viszont be szeretném jelenteni, hogy most egy jó ideig még szintén nem lesznek részek. Nyárig biztos nem. Sajnos az utóbbi időben annyira el vagyok havazva, hogy ez lehetetlen.
Amint visszatérek, azt szerintem észre fogjátok venni.
Addig is mindenkinek szép napot!
xoxo: Lola
Hayley szemszöge:
Délelőtt kilenc van és én kint vagyok szemlén. Az egész éjszakámat azzal töltöttem, hogy farkasként jártam a határvonalat és figyeltem, hátha valami gyanúst észlelek. Az előző nap jó részét alvással töltöttem. A munkahelyemen meg szabit vettem ki, mindig ez van ha szemlére osztanak. Én, Grace, Zack vagy Mike vagyunk a legtöbbször ebben a pozícióban a fajtánk miatt. Ugyebár 3 fajta vérfarkas létezik: fehér, szürke és fekete. És ezeknek a színeknek mind megvan a jelentése. Régen amikor még az őseink tényleg csak farkasok voltak akkor rájöttek, hogy átlagosan a fekete farkasok a legerősebbek és leggyorsabbak, így őket küldték harcolni és ők feleltek a falka biztonságáért. Voltak a fehér farkasok ők találták meg az élelmet és a legjobb búvóhelyeket. És voltak a szürkék - ami én is vagyok- akik a legkisebb neszt is kifigyelték és rögtön szóltak ha ellenséges élőlény tért a területre, ráadásul a legjobban mi mérjük fel az útvonalakat akár menekülésről van szó akár a stratégiai támadásoknál. És mivel mi négyen vagyunk csak szürkék ezért van ez. Nappal átlagosan nem kell őrködnünk csak óránként kijárni ellenőrizni. Viszont kilenckor végzünk szóval én miután egy utolsó kört jártam fogtam magam és visszakocogtam a házba. Egy átlagos szombati nap látványa tárult elém: Zack kaját csinál, Ty őt fárasztja, Mike és Logan tévézik, Jane a fejhallgatóval a fején nézi a kártyákat (ne kérdezzétek, csak ő tudja mi is az pontosan), Grace és April nagy valószínűséggel alszik. Jazmine laptopozik és Hope pedig nem tudom hol van. Igen most már a húgom is hivatalosan a falka tagja. Örülök neki, bár bevallom megijedtem amikor kiderült, hogy fekete farkas. Egyrészt nagyon ritka, hogy lányból legyen egy fekete, másrészt elégérdekesen sikerült átváltoznia.
Tudni kell, hogy az első farkassá változás nagyon nehéz. Nem tudja az ember, hogy mikor, hol és mennyire fog fájni. Igen fájni, de csak az első szokott fájni meg ha az illető sok idő után először változik át. Hope-nál úgy sikerült, hogy épp errefelé tartott taxival, amikor rájött, hogy ez történik vele. No, már most eléggé ritka, hogy egy farkas visszatudja tartani a farkasságát, főleg az első átváltozást. Legtöbbször akkor változunk át amikor akarunk, de ha nagyon-nagy a veszély akkor akarva-akaratlanul is megtörténik...
Hope-re én vártam a ház előtt amikor megérkezett. Nem mondott semmit, amint elment a taxi eldobta a cuccait és felsikított. Aztán mire kettőt pislogtam átváltozott.Mivel én voltam egyedül otthon, ezért nem tudtam segítséget kérni a többiektől. Szóval az emlékeimre hagyatkoztam.
- Hope! Nyugalom!- mondtam neki halkan. A húgom úgy reszketett félelmében.- Nem lesz semmi baj. Csukd be a szemed!
Erre elég érdekesen nézett rám, nem tudta mit akarok. De lecsukta a szemét.
- Most csak figyelj a légzésedre! - láttam ahogy egy idő után a mellkasa már nem zihált annyira. - Oké és akkor most figyelj a körülötted lévő környezetedre!
Ezután szétnéztem és én is átváltoztam. Odamentem hozzá és megnyaltam az arcát. Erre öszerezzent és kinyitotta a szemét.
- Szia!-vakkantottam.
- Hayley!- kiáltotta azzal már rám is ugrott ezzel leteperve a földre. És összevissza nyalta az arcomat.
Vagy egy óráig a ház körül futkároztunk és közbe mutattam pár trükköt.
- És, hogy lehet visszaváltozni?- kérdezte meg a tesóm.
- Óóó, hát az nagyon egyszerű! Csak képzeld el magad emberként, majd gondolj arra ahogy a tagjaid visszaváltoznak emberivé. Így!- azzal én vissza is változtam. Hope-nak sem kellett sok és már újra ember volt.
- Olyan jó, hogy újra láthatlak!- ölelt meg. Ezután a cuccait bevittük a házba és megmutattam neki a szobáját ami az enyém mellett van. Amíg berendezkedett én csináltam forró csokit meg egy tálba kiöntöttem egy zacskó chipset. És ezután a kanapén ülve behoztuk az elmaradt éveket....................
*************************************
Vissza a jelenbe! Felmentem az emeletre és úgy döntöttem megnézem, hogy Hope nem-e a szobájában van. És ráhibáztam.
- Szia!-köszöntem.
- Szia!- köszönt, de a szemét le nem vette az ablakról.
- Mi a baj?- lépkedtem oda mellé.
- Semmi.- vonta meg a vállát.
- Naa! Tudom jól, hogy van valami.- noszogattam.- Hiányzik Debbie, igaz?
- Igen. Úgy érzem cserben hagytam.
- Miért?- néztem rá érdeklődve.
- Hát...- kezdte.- Tudod mielőtt eljöttem, előtte két héttel Debbie-nek meghalt öt barátja is.
Nekem meg csak kerekedett a szemem.
- Hogyhogy?
- Hát nem tudom mennyire vagy tisztában a sztárvilág híreivel....
- Pár dolgot tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy a One Direction életüket vesztették egy autóbalesetben?
- Igen de ez, hogy jön...... ismerte őket?- kerekedett ki ismét a szemem.
- Igen. Az egyiküket baba kora óta. Én nem ismertem őket. Viszont Debbie-t nagyon rosszul érintette ez az esemény és én pont elmentem. Nem is tudom, hogy most, hogy lehet.
- Figyelj ez nem a te hibád. És hidd el szerintem Deb elég erős csaj ahhoz, hogy túltegye magát a gyászon. Szóval emiatt ne búsulj! Oké?
- Rendben.- mosolyodott el.- És milyen volt a műszakod?
- Nem volt különösebben semmi. De jó, hogy mondod megyek is jelenteni. Lejössz?- a húgom bólintott és együtt mentünk le a nappaliba. Én jelentettem Mike-nak, aztán pedig jött az ebéd. Zack megint finomat alkotott. Kaja után én elmentem körülnézni és a nap további része abból állt, hogy óránként elmentem ellenőrizni egészen este 9-ig. Szóval jó napom volt.
Sötétben vagyok. Azt, hogy miért és mióta,nem tudom. Próbálok beszélni, kiáltani de egy hang sem jött ki a számon. Miért vagyok itt? Hiába kutatok az emlékek között nem találom. Sőt semmire nem emlékszem. Várjunk csak... de már igen. Elájultam miután Liam megölelt. Pedig nem is ettem olyan keveset... vagy... ja tényleg mivel vámpír eléggé erősen ölelt meg. Jön a másik kérdés mióta? Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Töprengek, töprengek és töprengek.... Basszus a suliban nem gondolkodok ennyit.
Hangokat hallok.
- A rohadt életbe Liam, muszáj volt ezt csinálni!- kiáltott Niall.
- Héé nyugi! Nem halt meg, legalább ennek örülj.- nyugtatta Harry.
- Egyáltalán, hogy a fenébe találkoztatok?- kérdezte Louis.
- Fogalmam sincs épp vadásztam amikor egyszer csak hallottam az ösvény túloldaláról egy reccsenő hangot. Odamentem és ott volt. Tehetek én arról, hogy olyan önfejű, hogy letér az ösvényről?!- tette fel a költői kérdést Niall.
- Mindegy. Most az a legfontosabb, hogy valahogy felébredjen. - szólalt meg Zayn. A hangok hallatán éreztem, hogy már fent vagyok csak a szemem van csukva.
- És mégis hogyan tervezed Zayn?- kérdezte Liam. Most először szólalt meg. Elkezdtem mozgatni az ujjaimat hátra észre veszik. És milyen jól gondoltam.
- Állj! Mozog az ujja!- mondta Louis. Ezután csönd állt be én pedig magamban bosszankodtam azon, hogy ennyire tárgyilagosan beszélnek rólam.
- Debora...- szólalt meg kicsit vékony hangon Niall, majd megköszörülte a torkát. - Debora, ébren vagy?
Még nem éreztem elég erőt ahhoz, hogy beszéljek ezért csak kinyitottam a szemem és bólintottam.
- Hozz neki valamit enni!- adta ki a parancsot Niall Harrynek. Amaz bólintott és eltűnt konyha felé. Majd visszatért egy sonkás szendviccsel. Felültem, viszont ezt a mozdulatomat 5 aggódó szempár kísérte.
- Azért még nem vagyok rongybaba.- motyogtam. A fiúk vagy nem hallották meg vagy nem vettek róla tudomást. Én az utóbbira tippelnék. Épp készültem beleharapni az ételbe amikor valami furcsát éreztem. Megszagoltam a szendvicset amiről távolról bűzlött, hogy nem mostani.
- Köszönöm inkább nem kérek.- tettem le az asztalra a bűz forrását.
- Debbie enned kell. Különben nagyobb baj fog történni.- mondta Louis.
- Nem akkor fog történni, ha ezt megeszem. Úgy őszintén ti engem meg akartok mérgezni?- néztem körbe.
- Mégis miért?- néztek rém furcsán.
- Tudjátok a penész nem ehető.- jegyeztem meg. Majd kivettem a sonkát és feléjük mutattam. Elsőnek a sonkára majd Harryre meredtek.
- Hé...-emelte fel a kezét védekezésszerűen. -Én azt e felét nem láttam.
Erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Főleg, hogy aztán elkezdtek vitatkozni. Egy ideig elszórakoztam rajta. Majd elővettem egy zsepit a táskámból és kifújtam az orrom. Erre mind abbahagyták a beszédet.
- Téged nem is zavar?- nézett hitetlenül rám Zayn.
- Nem, folytassátok nyugodtan.
- Nem a veszekedés, hanem a kaja.- forgatta meg a szemét Niall.
- Figyu, mivel ez már előfordult egyszer.- vontam meg a vállam.
- Mi van? Mikor?- kérdezett vissza Liam.
- Hát akkor még titeket nem ismertelek csak Niall-t. Pont az X-faktor válogató előtt egy hónappal, hétfőn történt. - kezdtem bele. - El kellett vinnem Mrs. Horan részére egy tálca sütit. Mikor odaértem csak Niall volt otthon. Megkínált egy rántott húsos szendviccsel, csak épp azt nem mondta, hogy hanyadik századból való.
Erre mind felröhögtek.
- Erre nem is emlékeztem.- mondat Niall.
- Nekem olyan tisztán rémlik, mintha tegnap történt volna.
Ezek után megtört a jég és nagyon jól elvoltunk.
*********************************************************
Pár óra múlva Niall eltűnt valahova miközben mi beszélgettünk, így úgy döntöttem megkeresem. A többiek persze ezt megértették. Elindultam az ismerős házban. Picit idegen volt, de nem tudnám megmondani miért, hisz már nagyon sokat jártam itt azelőtt.
Aztán odaértem Niall szobájához, aminek ajtaja félig nyitva volt.
- Kopp-kopp.- nyitottam ajtót. Szőke barátom ott állt az ablaknál és kifele bámult.
- Szia.- mondta.
- Mi a gond?- kérdeztem meg miközben mellé léptem. Kicsit elhúzódott tőlem.
- Semmi. - válaszolt. Nem hittem neki. Rá néztem, mire ő visszanéztem. Mélyen a szemébe néztem...
- Várj kitalálom...- kezdtem.- félsz.
- Mi? Én nem.- védekezett.
- De félsz. Félsz attól, hogy esetleg megtámadtok vagy te vagy a srácok. De attól is félsz, hogy ezt elmond nekem, hisz nem akarsz megbántani viszont elveszíteni sem. - a szavak csak úgy törtek ki belőlem, mintha nem is én mondtam volna. Láttam ahogy Niall köpni-nyelni nem tud. Kisit elmosolyodtam.
- Akkor én megyek is. Üdvözlöm a többieket!- mondtam.
- De hát találkozol velük amikor lemész.- nézett rám furán.
- Ki mondta, hogy lemegyek?- mosolyogtam. Azzal kinyitottam az ablakot és felmászva a párkányra hallottam Niall szavait.
- Debbie, Debbie ezt ne csináld! Ki fogod törni a nyakad.- mondta egyre kétségbeesettebben. Én viszont bíztam magamban és ugrottam. Tökéletesen landoltam. A vállam felett hátra pillantottam és elnevettem magam. Éreztem azt döbbent arcot amit Niall vágott. Aztán pedig elfutottam.....................
Minden embernek megvan a saját kis világa. Ami azt tartalmazz, hogy miben hisz. Bár igaz a legtöbb ember nem hiszi el, ha valami fantasztikus dolog történik körülötte. Az én felfogásom is ilyen volt amíg, át nem néztem azon a kis résen. Egy embert láttam és egy őzet. Az őz halott volt és körülötte volt egy-két kisebb vértócsa. Nem értettem, hogy az az ember mit csinál ott. Furcsán ismerős volt az alak, de nem tudtam miért. Morgást hallottam. Nem vagyok ijedős fajta, de azért megéreztem, hogy jobb ha most lelépek. De a kíváncsiságom miatt most is bajba keveredtem. Mivel még nézni akartam ezért csak hátráltam. És hátrálás közben megtörtén az a tipikus eset, ami átlagosan csak filmekben történik meg... Ráléptem egy faágra, ami hangos recsegő hangot adott ki. Erre az illető felkapta a fejét és... és megfordult. Többször kellett pislognom mire rájöttem ki az. Szerintem ő nem tudta ki vagyok a bokortól. Pár pillanat alatt végigmértem: vörös szem, fehér bőr és a szája körül vér. Kicsit sikerült beparáznom, de tudtam, hogy még ő az. Még szinte fel sem fogtam a kinézetét mér rögtön visszaváltozott... vagy nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg normálisan. A szeme visszavette az eredeti színét, úgyszintén a bőre is. A szájáról pedig letörölte a vért.
- Ki az?- kérdezte. Hallgattam mert a torkom összeszorult és egy szó sem jött ki rajta. Még egy lépést hátráltam, majd még egyet. Természetesen itt is recsegett ropogott alattam a talaj. Ő átugrotta a bokrot. Guggolva érkezett a földre és a feje is le volt hajtva. Majd felállt így szemtől szemben álltam vele.
- Debora...- kerekedett ki a szeme.
- Szia Niall!- köszöntem majd a torkomat köszörültem. Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni ezt az egészet.
- Én...- kezdte.
- Hagyd! Láttam amit láttam.- mondtam. Igazából nem tudom, hogy ilyenkor mit mondhatna az ember...
- Szóval láttad...- sütötte le a szemét.
- Hogyan?- kérdeztem meg. Mosolyra húzódott a szája és a fejét csóválta. Kérdőn néztem rá.
- Találkozol velem aki meghalt egy autóbalesetben tudtoddal. Még azt is látod, hogy vámpír lett, ami egy nemlétező lény és te csak annyit kérdezel, hogy hogyan. - nézett fel rám.- Azért még engem is megleptél ezzel a reagálásoddal.
- Azért szerintem a meglepetésekben te viszed a pálmát...- motyogtam.- Na de válaszolj!
- Szerintem ehhez ülj le!- feszengve de leültem mellé (mivel közben ő is leült).
- Na az úgy kezdődött, hogy......- gondolkodott.- ...részeg voltam.
- Hogy miért nem lepődöm meg?- forgattam a szemem bár közben erősen a füvet szugeráltam (amit megjegyzem tépkedtem). És akkor elmesélte az egészet. Néhol kicsit megrökönyödtem. De aztán egy olyan kérdést tett fel amivel meglepett.
- Nem sírtál a temetéseken... Hogyhogy?- kérdezte. A fejemet felemeltem a válaszadáshoz és akkor láttam, hogy szomorúan néz engem. Jó ideig gondolkodtam a megfelelő válaszon.
- Jól láttad, OTT nem sírtam.- toltam meg az ott szót.
- Szóval még is sírtál.- konstatálta. És valamiféle örömöt láttam felcsillanni a szemében.
- Látom ennek örülsz.- jegyeztem meg.
- Ne értsd félre én nem azért örülök... hanem mert így tudom, hogy tényleg neked is jelentett valamit a barátságunk. - magyarázta.Bólintottam de a szememet le nem vettem a fűről. Próbáltam feldolgozni a halottakat. Dorothy mindig ilyeneket mondogat de sose hittem neki, ahogy a legtöbb ember.
- Hahó Debbie!!!- legyezett az arcom előtt.
- Igen?- néztem fel rá.
- Na mit mondasz...?- kérdezte nagy valószínűséggel újból. Érdekesen néztem rá.- El mersz jönni hozzánk?
- Aha.- bólintottam.
- Akkor gyere.- állt fel én meg követtem. Elkezdtünk sétálni.
- Ez de fura...- motyogta. Nem tudtam mire mondja de nem volt kedvem megkérdezni. Egy jó ideig csak sétálunk amíg végül megérkeztünk.
- Ez ugyanaz a ház.- mondtam. Bólintott majd felléptünk a teraszra.
- Előbb bemegyek én.- bólintottam és hagytam, hogy bemenjen. Az ajtó becsukódott én pedig ott álltam. Nem tudtam, hogy elrohanjak vagy ne de végül valami miatt még is maradtam. Majd megint nyílt az ajtó. Niall nyitotta ki az ajtót és biccentve jelezte, hogy menjek be. A nappaliba senki nem volt.
- SRÁCOK!- üvöltötte Niall. Ezután gyors lábdobogást hallottam és szembe találtam magam a többiekkel.
- Ugye ti is látjátok...?- kérdezte Louis.
- De...- kezdte Harry. Érdeklődve döntögették a fejüket jobbra-balra és sokszor pislogtak.Megforgattam a szemem.
- Nektek is szia.- mondtam.
- Tényleg te vagy az Debora?- kérdezte Liam. Bólintottam. Üdvözlésképpen mindenki megölelt. Ne akartam mondani, hogy még mindig nem igazán vagyok ölelkezős típus de miután halottnak hittem őket mindegy...
Utoljára Liam ölelt meg. Olyan erősen, hogy alig kaptam levegőt.
- Liam...nem...kapok...levegőt....-szuszogtam de még mindig ölelt. A vége az lett, hogy minden elsötétült.....................
