15.) Újra a barátaimmal...

Sötétben vagyok. Azt, hogy miért és mióta,nem tudom. Próbálok beszélni, kiáltani de egy hang sem jött ki a számon. Miért vagyok itt? Hiába kutatok az emlékek között nem találom. Sőt semmire nem emlékszem. Várjunk csak... de már igen. Elájultam miután Liam megölelt. Pedig nem is ettem olyan keveset... vagy... ja tényleg mivel vámpír eléggé erősen ölelt meg. Jön a másik kérdés mióta? Az időérzékemet teljesen elvesztettem. Töprengek, töprengek és töprengek.... Basszus a suliban nem gondolkodok ennyit.
Hangokat hallok.
- A rohadt életbe Liam, muszáj volt ezt csinálni!- kiáltott Niall.
- Héé nyugi! Nem halt meg, legalább ennek örülj.- nyugtatta Harry.
- Egyáltalán, hogy a fenébe találkoztatok?- kérdezte Louis.
- Fogalmam sincs épp vadásztam amikor egyszer csak hallottam az ösvény túloldaláról egy reccsenő hangot. Odamentem és ott volt. Tehetek én arról, hogy olyan önfejű, hogy letér az ösvényről?!- tette fel a költői kérdést Niall.
- Mindegy. Most az a legfontosabb, hogy valahogy felébredjen. - szólalt meg Zayn. A hangok hallatán éreztem, hogy már fent vagyok csak a szemem van csukva.
- És mégis hogyan tervezed Zayn?- kérdezte Liam. Most először szólalt meg. Elkezdtem mozgatni az ujjaimat hátra észre veszik. És milyen jól gondoltam.
- Állj! Mozog az ujja!- mondta Louis. Ezután csönd állt be én pedig magamban bosszankodtam azon, hogy ennyire tárgyilagosan beszélnek rólam.
- Debora...- szólalt meg kicsit vékony hangon Niall, majd megköszörülte a torkát. - Debora, ébren vagy?
Még nem éreztem elég erőt ahhoz, hogy beszéljek ezért csak kinyitottam a szemem és bólintottam.
- Hozz neki valamit enni!- adta ki a parancsot Niall Harrynek. Amaz bólintott és eltűnt  konyha felé. Majd visszatért egy sonkás szendviccsel. Felültem, viszont ezt a mozdulatomat 5 aggódó szempár kísérte.
- Azért még nem vagyok rongybaba.- motyogtam. A fiúk vagy nem hallották meg vagy nem vettek róla tudomást. Én az utóbbira tippelnék. Épp készültem beleharapni az ételbe amikor valami furcsát éreztem. Megszagoltam a szendvicset amiről távolról bűzlött, hogy nem mostani.
- Köszönöm inkább nem kérek.- tettem le az asztalra a bűz forrását.
- Debbie enned kell. Különben nagyobb baj fog történni.- mondta Louis.
- Nem akkor fog történni, ha ezt megeszem. Úgy őszintén ti engem meg akartok mérgezni?- néztem körbe.
- Mégis miért?- néztek rém furcsán.
- Tudjátok a penész nem ehető.- jegyeztem meg. Majd kivettem a sonkát és feléjük mutattam. Elsőnek a sonkára majd Harryre meredtek.
- Hé...-emelte fel a kezét védekezésszerűen. -Én azt e felét nem láttam.
Erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Főleg, hogy aztán elkezdtek vitatkozni. Egy ideig elszórakoztam rajta. Majd elővettem egy zsepit a táskámból és kifújtam az orrom. Erre mind abbahagyták a beszédet.
- Téged nem is zavar?- nézett hitetlenül rám Zayn.
- Nem, folytassátok nyugodtan.
- Nem a veszekedés, hanem a kaja.- forgatta meg a szemét Niall.
- Figyu, mivel ez már előfordult egyszer.- vontam meg a vállam.
- Mi van? Mikor?- kérdezett vissza Liam.
- Hát akkor még titeket nem ismertelek csak Niall-t. Pont az X-faktor válogató előtt egy hónappal, hétfőn történt. - kezdtem bele. - El kellett vinnem Mrs. Horan részére egy tálca sütit. Mikor odaértem csak Niall volt otthon. Megkínált egy rántott húsos szendviccsel, csak épp azt nem mondta, hogy hanyadik századból való.
Erre mind felröhögtek.
- Erre nem is emlékeztem.- mondat Niall.
- Nekem olyan tisztán rémlik, mintha tegnap történt volna. 
Ezek után megtört a jég és nagyon jól elvoltunk. 

*********************************************************

Pár óra múlva Niall eltűnt valahova miközben mi beszélgettünk, így úgy döntöttem megkeresem. A többiek persze ezt megértették. Elindultam az ismerős házban. Picit idegen volt, de nem tudnám megmondani miért, hisz már nagyon sokat jártam itt azelőtt. 
Aztán odaértem Niall szobájához, aminek ajtaja félig nyitva volt. 
- Kopp-kopp.- nyitottam ajtót. Szőke barátom ott állt az ablaknál és kifele bámult.
- Szia.- mondta.
- Mi a gond?- kérdeztem meg miközben mellé léptem. Kicsit elhúzódott tőlem.
- Semmi. - válaszolt. Nem hittem neki. Rá néztem, mire ő visszanéztem. Mélyen a szemébe néztem...
- Várj kitalálom...- kezdtem.- félsz.
- Mi? Én nem.- védekezett.
- De félsz. Félsz attól, hogy esetleg megtámadtok vagy te vagy a srácok. De attól is félsz, hogy ezt elmond nekem, hisz nem akarsz megbántani viszont elveszíteni sem. - a szavak csak úgy törtek ki belőlem, mintha nem is én mondtam volna. Láttam ahogy Niall köpni-nyelni nem tud. Kisit elmosolyodtam.
- Akkor én megyek is. Üdvözlöm a többieket!- mondtam.
- De hát találkozol velük amikor lemész.- nézett rám furán.
- Ki mondta, hogy lemegyek?- mosolyogtam. Azzal kinyitottam az ablakot és felmászva a párkányra hallottam Niall szavait.
- Debbie, Debbie ezt ne csináld! Ki fogod törni a nyakad.- mondta egyre kétségbeesettebben. Én viszont bíztam magamban és ugrottam. Tökéletesen landoltam. A vállam felett hátra pillantottam és elnevettem magam. Éreztem azt  döbbent arcot amit Niall vágott. Aztán pedig elfutottam.....................