3.) A világ legjobb barátja...

Vasárnap reggel és az ember arra kel, hogy 5 barom, akit a barátainak nevez körbeállja az ágyát és üvöltözik különböző nyelven, hogy ,,Jó reggelt!". Igen ez volt az ébredés, ugye milyen felemelő? De azért se hagytam magam. Mind az ötüket megütöttem a párnámmal.
- Mit kerestek itt?- kérdeztem.
- Csak eljöttünk. A te kedvedért felkeltünk 10 előtt.- mondta Zayn. Gyors az éjjeli szekrényemen lévő ébresztőórára pillantottam ami 08:00-at mutatott.
- Milyen megtisztelő!- húztam a fejemre a takarót. Persze nem hagyták annyiban lehúzták rólam a takarót és elkezdtek csikizni. Mondjuk megszívták mivel nem vagyok csiklandós. És csak azon röhögtem ahogy próbálkoznak.
- Nem vagyok csikis.- ráztam meg a fejem.- De ki is engedett be titeket a szobámba?- a fiúk nem mertek rám nézni. Ebből levágtam, hogy a drága hugicám volt.
- Debora Balck!- üvöltöttem. Úgy gondoltam, hogy most nevet cserélünk gyakran szoktunk, de ezt a fiúk nem tudják.
- Igen Dorothy?- állt meg az ajtómban kuncogva Dor.
- Miért engedted be őket a szobámba?- mutattam az 5 delikvensre.
- Én nem tehetek róla! Megfenyegettek!- mondta miközben a fiúkra mutatott.
- És mégis mivel?
- Azzal, hogy elviszik a babáimat.- tetetett sírást.
- Jaj gyere ide Debbie!- hívtam magamhoz. Bemászott mellém és elkezdtünk nevetni a fiúk értetlen feje miatt.
- Most akkor ki kicsoda?- kérdezte Louis.
- Én vagyok Debora Black.- mondta Dor.
- Én pedig Dorothy Black.- mondtam.- De most mindenki haladjon kifelé. Te is Debora.- mutattam az ajtó felé mivel fel akartam öltözni. Mindenki kiment. Felkeltem az ágyamból és a fiókomból kivettem a kulcsomat az ajtóhoz. Bezártam és betömtem a kulcs lyukat és elhúztam a függönyt. Mivel ezeknél az eszetleneknél semmi se lehetetlen. Muszáj biztosra menni..... A szekrényemből kivettem egy szakadtos farmert, egy pólót és az egyik kedvenc pulóverem amit a legutóbbi születésnapomon kaptam anyuéktól.

Gyors felöltöztem, beágyaztam majd visszacsináltam mindent (visszahúztam a függönyt, kivettem a kulcslyuk tömését és kinyitottam az ajtót). Miután kiléptem a szobámból hangokat hallottam lentről. Furcsának találtam mert olyan élesen hallottam mintha valaki beszélne nekem. Lementem a konyhába senki. Csak a kertben találtam meg a fiúkat. Egy hatalmas........................valamiben. Mivel nagyon-nagy kertünk van azért elfért de akkor is ilyet nem mindig látunk.

- Nem jössz Debbie?- kérdezte Louis.
- De megyek!- mondta Dor. Igen ez nálunk egész napos procedúra ilyenkor. Louis még mindig nem tudta feldolgozni.
- És te Dorothy?- kérdezte Liam.
- Rendben.- indultam. A napot egész jól elszórakoztuk.Mondjuk a nap végére sem tudtam meg, hogy mi a a valami, de mindegy. Amúgy tudtam, hogy az egész csak egy álca. Hülyén hangzik ez most így tudom, de elmagyarázom. Tegnap ugyebár hallani akartak énekelni. Elfelejtették ezért ma eljöttek, hogy megkérjenek. És az állításom be is igazolódott este amikor már mind bent ültünk és kakaót iszogattunk.
- Dorothy, neked milyen a hangod?- kérdezte meg Harry. Én ránéztem a húgomra és kacsintottam. Vette az adást és válaszolt.
- Hát nem tudom, csak az oviban éneklünk.- mondta Dor. A fiúk meg megint körbenéztek egy *Mivan???* pillantással. Igen amikor egyikünk rákacsint a másikra akkor ér véget a szerepjáték.... Niall kapcsolt a leghamarabb.
- Debbie!- szólított.
- Igen?- fordultam felé. Így a fiúk levágták, hogy minden visszaállt.
- Na akkor Debbie...- kezdte Louis.- Hogy tudsz énekelni.
- Úgy mint minden ember.- mondtam szépen mosolyogva. Szeretem húzni az agyukat.
- Úgy értem hogy énekelsz? Jól, rosszul?- kérdezgette Liam.
- Úgy éneklek, hogy kinyitom a számat. Olyan mint a beszéd, csak van hozzá dallam és ritmus is.- folytattam. Louisék meg csak fogták a fejüket. Niall meg visszafojtva röhögött. Ő már jó párszor átélte. Még jó ideig szívtam a vérüket...
- Basszus Debbie. Mégis miért nem tudsz normális lenni?- csattant fel Zayn. A húgom már annyira nevetett a kis produkciómon, hogy az ölembe dőlve fogta a hasát.
- Tudod próbáltam már normális lenni, de meguntam.- mosolyogtam szépen. A fiúk meg elkezdtek kínjukba röhögni.
- Debora!- kiáltott anyu.
- Igen anya?- kiáltottam vissza.
- Mit kértek vacsira?- kérdezte. Körbenéztem és mindenkinek ugyanazt a szót olvastam le a szájáról.
- Pizzát!!!!- kiáltottam.
- Na most már tényleg Debbie...- nézett rám kiskutya szemekkel Harry.
- Nem fogok énekelni!
- De miért nem?- kérdezték egyszerre a srácok.
- Mert nem.- mondtam.
- Niall csinálj már valamit!- néztek a kis szőkére.
- Mégis mit? Én tudjátok hány évig szenvedtem neki?- kérdezte.
- Na mennyi?- kérdezte Liam.
- 5-6.- nézett az ég felé gondolkodva.
- A fenéket!- kiáltottam.- Te már oviban is hallottál engem énekelni.- dobtam hozzá a kanapén lévő párnát.
- De azóta változott a hangod.- mondta. A fiúk egész vacsora idő alatt könyörögtek, hogy énekeljek. De nem engedtem mert makacs vagyok. A vacsora végén már Dor majdnem elaludt.
- Lefektetnéd?- kérdezte anya.
- Persze.- álltam fel az asztaltól, majd miután felvettem a kezembe elindultam a szobája felé. Miután lefektettem és betakartam megszólalt.
- Debbie!- szólt félálomban.
- Igen?- fordultam.
- Nekem énekelsz altatót?- kérdezte. Tudtam, hogy egyrészt azért is kéri, hogy a fiúknak ne kelljen könyörögniük, másrészt mivel nagyon szereti ha éneklen neki. Ezért elkezdtem a kedvenc ír dalocskáját énekelni neki. Még anyutól tanultam aki a mamától és így tovább... Dorothy erre nagyon gyorsan elaludt. Mikor a dal végén betakartam észrevettem, hogy a fiúk az ajtóban állva néznek.
- Háhá!- mondta Louis.- mikor kiértem a szobából de még nem csuktam be az ajtót.
- De vadbarom!- csapta a karjára, persze suttogtam.
- Mi az?- kérdezte vissza.
- Te agyas most aludt el.- mutattam az ajtóra. Ezután levonultunk a nappaliba.
- Sikerült! Énekeltél!- pacsiztak össze Louisék.
- És?- kezdtem.
- És nem akartál.- mondta Liam.
- Ez egyszeri alkalom volt osszátok be.- vigyorogtam.- De amúgy fél kilenc van és...
- És?- kérdezte Niall.
- És nekem holnap iskola. Ráadásul semmit sem tanultam a hétvégén.- mondtam.
- Ja neked még suli van...- húzták a szájukat.
- A kis kiskorú.- ütögette meg a fejem Louis.
- Az a kiskorú aki legyőz téged futásban és mindenfajta sportban.- vágtam rá.
- Fociban is?- kérdezte gonosz vigyorral az arcán. Én csak ráöltöttem a nyelvem. Sajna tudja, hogy utálom a focit. 
- Basszus!- kiáltott fel Harry.
- Mi az?- néztünk rá kérdőn. 
- Srácok, holnap hajnal hatra ott kell lennünk egy dedikáláson.- tájékoztatta a többieket Harry. Én ennek örültem mivel így nem fognak zavarni tanulás közben.
- Télleg.- mondta Louis. - Na akkor megmenekültél tőlünk.- mondta. 
- Akkor mi mennénk is.- ölelt meg Niall.-Szia!- miután mindegyikük megölelt és elköszönt elmentek.
- Még találkozunk a héten, nehogy azt hidd, hogy megmenekültél tőlünk.- mondta Louis.
- Ó én nem hiszem.....- csóváltam a fejem.- Én tudom.- csuktam be mögöttük az ajtót..... Ezután felmentem és elkezdtem a tanulást. Tanulás közben kaptam egy SMS-t Nialltől. Megnéztem és egy csodás videót küldött.

Visszahívtam.
- Hahahaha- köszöntem bele.
- Mi van megkaptad?- kérdezte.
- Szerinted? Na mindegy szia!- tette le a telefont. Majd folytattam a tanulást. Este fél 11-re végeztem. Aztán megfürödtem, átöltöztem pizsibe és elaludtam.............