21.) Két és fél hónappal később

Hope szemszöge:

Minden rendben lesz, minden rendben lesz..... Na jó nem. Nagyon nem.
Igen azért vagyok ennyire para mivel ha minden igaz két nap és csatlakozik hozzám a legjobb barátnőm. És mivel én ismerem legjobban ezért nem Jade-re bízták, hogy milyen legyen az újonc szobája. És miközben festjük a szobát azon gondolkodom vajon mennyire változott meg Deb stílusa.
Néha azért lopva Jade-re pillantok, hogy minden jó-e. Ilyenkor legtöbbször egy halvány bólintást kapok.
De közben meg nem is ez a legnagyobb bajom. Hanem féltem Debbie-t. Nekem is nagyon rossz volt az első átalakulásom. Mi van ha neki a repülőn jön rá... vagy a taxiba... Akkor vége van. Hisz nem kéne megtudni a titkot az embereknek. Emellett még ott van a Dor-hoz való kötődése is. Olyan szoros a kapcsolatuk, hogy félek ha nem láthatja Debbie a húgát megkukul. Vagy amilyen makacs nem is akarok belegondolni mit csinálhat.
Állítólag már majdnem rájött pár dologra. Legalábbis ezt jelezte az anyukája. Pont akkor volt amikor átrendezte otthon a szobáját és rátalált az unikornisokról szóló könyvre. Hála Istennek ezt egy fantasynak nézte így nem kellett magyarázkodni. 
Azért remélem minden rendben megy majd.
Suli kezdés után párszor videóchateltünk, de valahogy mindig lerázott. Egyszer rá is kérdeztem viccből, hogy mi az talán fiúkkal találkozgat. Akkor úgy tűnt meglepődött egy pillanatra, de aztán visszaállt normálisba és mondta, hogy nem csak az érettségire tanul. De azt, hogy miért volt akkor olyan furcsa nem tudom azóta se és néha el hitetem magammal, hogy csak képzelődtem. 
- Hope!- kiáltott a hátam mögött Hayley. Úgy látszik egy ideje már szólongat.
- Tessék?- fordultam meg.
- Milyen a szoba?- erre mindenki rám emelte a tekintetét. Körbe fordulva mindent végigpásztáztam és latolgattam magamban.
- Szerintem tökéletes.- mosolyodtam el. Erre mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy nem kell többet pakolászni. Már egy hete festünk, pakolunk és javítunk. 
- Akkor úgy vélem mehetünk is vacsorázni. Mert nem tudom ti, hogy vagytok vele de én éhen halok.- szólalt meg Ty. Ezzel mindenki egyet értett. 

*****************************

Már este volt. Kb mindenki aludt én pedig még mindig a lenti kanapén ültem és gondolkoztam. Valami egyszerűen nincsen rendjén. Érzem. De mi lehet az? Ezen töprengtem akkor is, amikor Jane leült mellém.
- Nem alszol?- kérdeztem.
- Nem. De te sem.- válaszolt.- Ideges vagy?
- Én? Áhh ... dehogy. Miből gondolod?- nevettem fel.
- Megérzés. Debbie miatt?- kérdezte. Válaszul csak bólintottam.
- Nem tudom, hogy minden rendben lesz-e. Ő egy kicsit makacs. És nagyon szereti a húgát. Félek, hogy mit szól ha közlik vele. 
- Hidd el, ha nem közlik nagyobb lesz a gond.- mondta. - És a húgát illetően... nem tudom. Annyira még én se látok semmit. 
Ezek után csendben ültünk és hallgattunk. Nem tudom mióta ültünk így, de egyszer csak megszólalt az óra. Éjfél. Már csak egy nap és itt lesz.........

20.) Vége a nyárnak

Ennyi volt. Holnap már menni kell iskolába. Ez olyan rossz. Főleg most, hogy belegondolok, nem lesz velem Hope. Hogy fogom ezt túlélni? A nyár alatt szerintem anyuék azt hitték, hogy környezetvédő lettem, mivel annyit jártam az erdőbe. Persze valójában a srácokkal találkoztam.Olyan furcsa volt így, hiszen nem mehettünk sehova, csak náluk voltam. De jó volt. Nem kellet azon gondolkoznom, mikor mennek turnéra, mert úgy mond "nem léteztek". Igen tudom ez igen csak önző gondolat.
A mai nap nem mentem hozzájuk, mivel a sulira kellett bepakolnom. Holnap csak 4 osztályfőnökink lesz illetve első órába egy évnyitó. Ennek örömére elő kellett szednem a szekrény mélyéről a úgy imádott ünneplőmet. Remélem érezhető az irónia. Amúgy ha nem lenne dög meleg tuti, hogy nem bírnák rám erőszakolni az egyen ünneplőt. Ami természetesen lányoknak szoknya+blúz+a suli emblémájával ellátott sál. Blah... Néha, amikor unatkozok, azon gondolkodom, hogy még is mit utálok jobban a szoknyát vagy a sálat. A szoknyát csak úgy utálom, viszont a sálra van is indokom, hogy miért. Egyszerű.... amikor meleg van az ember nyakára ragad és az egyszerűen ELVISELHETETLEN. Na de ennyit is a rinyálásomról.
A suliba ugyanaz a táskám maradt, mert mondtam anyának, hogy még erre az egy évre teljesen felesleges venni egy vadonatúj sulitáskát. A füzeteim egyszerű feketék, de néha fellelhető benne egy-egy farkasos vagy halálfejes. A tolltartóm is ugyanaz a fémtolltartó, ami van már 10-kes korom óta. Na de inkább nem is sorolom fel a többi cuccot. A lényeg, hogy a tatyómba bepakoltam egy ofő füzetet és a tolltartómat, mivel kell a hely majd a tankönyveknek.
Ezután inkább lefeküdtem az ágyamra és olvastam. A padláson találtam pár érdekes könyvet. Bár anya szerintem frászt kapna ha megtudná,  múltkor is kiakadt. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy alig vettem észre amikor hívtak. Gyors felkaptam a mobilom: HOPE 
- Idegosztály.- szóltam köszönésképpen. Hallottam, ahogy a háttérben felnevet valaki. Nem tudtam ki az, de biztos nem Hayley.
- Szia Deb! Mizujs?- hallottam Hope könnyed hangját.
- Szerinted? Holnap suli és nem leszel ott. Ha túlélem ezt az évet elpusztíthatatlan leszek.- közöltem.
- Jajj tényleg. Neked még suli van. 
- Mert neked nem?- kérdeztem.
- Nem. Nekem nem.- közölte.
- Azt mégis hogy? Ha szabd megkérdeznem.
- Hát úgy, hogy előre hozottan érettségiztem. - mondta. Én hirtelen köpni nyelni nem bírtam. Hogy a francba lehetek, olyan önző, hogy nem veszem észre? 
- Komoly? És, hogy sikerült?- kérdeztem, aztán észbe kaptam kivel beszélek.- Várj, kitalálom. Mindenből kitűnő?
- Ráhibáztál. - kuncogott.
- Milyen meglepő. - forgattam a szemem. De közben persze vigyorogtam. 
Ezek után még vagy jó két órát beszélgettünk. Elköszönésnél megbeszéltük, hogy legközelebb videóchatelünk. 
Amint letettem a telefont Dor jött be az ajtón. Nagy bociszemeket meresztett rám. 
- Na mi az? Mit szeretnél?- sóhajtottam.
- Hát tudod... anyuék nincsenek itthon és adtak pénzt. Nem megyünk el pizzázni?- kérdezte. 
- Hát ha te fizetsz akkor mehetünk. - kacsintottam, aztán Dor a kezembe nyomta a kajapénzünket.- Na indulj, vegyél fel valami utcai ruhát!- mivel úgy gondoltam nem mehet úgy az utcára, hogy kb félig pizsamába van. Én is magamra kaptam egy farmert, egy pulcsit, meg a bakancsomat. 
Az utcánkba van szerintem a legfinomabb pizza. Mondanom sem kell sokat jártunk oda régen Niall-el. 
Miután megkajáltunk, Dor rávett, hogy nézzünk otthon Disney Channelt. Sose rajongtam ezért annyira. Mindig is agyszívásnak találtam, viszont néhanapján amikor Dor rávesz van, hogy egész jókat nevetek rajta. 
Este hat fele jöttek haza anyuék. És sajnos ma korán ágyba lettünk parancsolva, mivel holnap suli. 
Sose voltam az a típus, aki sokat majrézik a sulin. Viszont most, hogy nincs Hope kellett egy negyedóra mire el tudtam aludni..................

19.) Csak egy hívás

Hope szemszöge:

Szuper dolog a falkában lenni. Tényleg. De amikor az ember nem láthatja a legjobb barátnőjét az olyan nehéz. Nem engedik, hogy felhívjam, mert szerintük kikotyogom idő előtt a Titkot. Mondjuk nem tudom, hogy ezt honnan feltételezik... Biztos Jane van a dologban. Szegényt elég sokat fárasztom, mert szeretném megtudni, hogy még is mi van Deb-bel. És lelkiismeretére váljék eddig mindig megmondta.
A mai napon úgy döntöttem nem fárasztom. Így fogtam magam a reggeli készülődés után, csináltam egy kakaót majd az ablakomba kiülve olvastam. Mivel kicsit fájt a torkom ezért egy sálat kötöttem a nyakamra.

Most éppen az Elfújta a szél-t olvasom és imádom. Ami meglehetősen ritka egy ilyen műfajú könyvnél, tekintve, hogy inkább a fantasy világához húz a szívem. Kell magyaráznom miért?
Amúgy igen vannak úgymond "figyelmeztető-jelek" ha valaki nem az aminek látszik. Mondjuk imádja a fantasy-t, a vámpírok nem szeretik a fokhagymás cuccokat (nem ez nem egy közhely) vagy például a boszorkányok nagyon érdeklődnek a jóslások iránt.
 A bemutatkozásomat követő napon úgymond visszakerültem a suliba. Jane tanított meg ezekre, de hál' istennek nem kellett belőle dogát írnom. De megértettem egy csomó dolgot, mint például miért tudunk köröket ráverni az osztályra Deb-bel.... Ó Debbie.... Ha legalább egyszer felhívhatnám. Szegény biztos ki van.... De nem, nem szabad már csak mennyi is? Már csak pont 3 hónap van hátra és ő is itt lesz. Kíváncsi vagyok, hogy fogadja majd. Emlékszem én nagyon rémült voltam az első átváltozásnál. De azóta Logan megtanított már pár dologra. Ő a "mentorom" ha úgy vesszük. Ő képez ki engem. De ha szürke farkas lennék, akkor Mike tanítana, fehér farkasként pedig April.
Mindenki azt mondja, hogy nagyon meglepő, hogy fekete farkas lettem. Állítólag fekete farkas lányba nagyon ritka. Akárcsak a fehér farkas fiúba. Azt, hogy ez miért van így senki nem tudja. Én ugyan belekezdtem egy kutatásba ezzel kapcsolatban, amiben Jazmine is segít. Azt mondta már régebben ő is elkezdte, de feladta, mert olyan szegényes a mi falkánk könyvtára, hogy arra szó nincs. Ez annak köszönhető, hogy csak fiatalok vannak a falkába.
Egyszer csak rájöttem, hogy egy ideje már ugyanazt a sort bámulom.
- Megint elkalandoztam.- tettem le a könyvet magam mellé.
- Kihez beszélsz?- dugta be az ajtón a  fejét April. Megráztam a fejem válaszul.
- Aha, értem. Amúgy letudnál jönni egy kicsit. Szerintem örülni fogsz.- mondta miközben azzal a huncut tekintettel méregetett. Majd el is tűnt. Miért érzem azt, hogy ebből szívatás lesz? Mindenesetre fogtam magam és lebattyogtam a nappaliba. Ahol Mike és Jane várt a kanapén ülve. Itt már kicsit elkezdtem aggódni és forgattam le a fejemben, hogy mi rosszat csináltam.
- Jaj, ne aggódj már annyira!- mosolygott Mike. Kérdő tekintettel néztem rá, miközben leültem a fotelba.
- Figyelj beszéltünk Jane-nel. És arra a döntésre jutottunk, hogy felhívhatod Deborát.- mondta Mike. Nekem meg leesett az állam.
- Komoly?- csak ennyit tudtam kinyögni.
- Igen, de csak egy hívás.- mosolygott Mike.
- És ha rám hallgatsz, akkor az egy jó pár óra hosszas hívás lesz.- jött be közben Hayley.
- Úristen nagyon szépen köszönöm!
- Jane-nek köszönd.- mondta Mike. Legszívesebben megöleltem volna Jane-t, de tudtam, hogy az nem illik bele a gót-lány imidzsébe.
- Köszönöm!- vigyorogtam Jane-re. Ő válaszol csak kacsintott egyet, majd intett a fejével, hogy menjek telefonálni. Több se kellett nekem, felrohantam a lépcsőn és egészen a szobámig meg se álltam. Előkutattam a mobilom valahonnan a káosz mélyéről. Igen lehet, hogy rendet kéne tenni az asztalomon. De az se ma lesz úgy érzem.
Izgatottan és picit türelmetlenül vártam, hogy bekapcsoljon a készülék. Kikerestem a névjegyzékből a megfelelőt és már rá is nyomtam a kis zöld telefonra. Aztán pedig hallgattam , ahogy kicsöng.
- Hope?- kérdezte a legjobb barátnőm hangja.
- Nem, a pizzafutár. Szerinted?- nevettem el magam.
- Óóó akkor egy bolognais pizzát kérek. - nevetett fel ő is.- Te jó ég, de rég beszéltünk!
- Hát igen nem most volt június 5-e.
- És mi újság? Meséljél!- hallottam Deb hangját. És azzal elkezdtem mesélni. Elmondtam milyen volt az út, a találkozás Hayley-vel, hogy új embereket ismertem meg és, hogy van egy tök jó nyári melóm.
- Komoly újságot hordasz ki?- kérdezte ennél a résznél.
- Ja. De figyelj, tudod milyen jól fizet?- de persze nem hitte el nekem. Miután én mindent elmeséltem- majdnem mindent- ő következett a soron. 
- Hát nekem a nyár unalmasan telik. Legtöbbször az élő ébresztőórám kelt.- itt a húgára céloz. - Meg még egy kicsit fáj.
Tudtam, hogy a fiúkra céloz. Szóval itt elkezdődött egy jó hosszú lelkizés. De valami fura volt. Már nem volt sírós hangja. Tudtam, hogy erős lány, de hogy ennyire... A lelkizés után újra vidám dolgokra terelődött a téma. Iszonyat sokat beszéltünk. Aztán már amikor három vagy négy óra hosszája beszéltünk rájöttünk, hogy most már el kell köszönni. 
- Szia Hope! Örülök, hogy beszéltünk!- hallottam Deb hangját.
- Szia! Én is örültem.- azzal meg is szakadt a vonal. Nem tudom, hogy ő tette le vagy én, de ha tippelnem kéne akkor egyszerre történt. 
A beszélgetés után egyszerre voltam boldog és szomorú. Mert jót beszéltünk, mégis tudtam, hogy nem voltam vele teljesen őszinte. De ennek így is kell lennie. 

*************************

Pár órával később még mindig az ablakomnál ültem és gondolkoztam, amikor is kopogtak.
- Ki vagy?- kérdeztem.
- A nővéred.
- Gyere!- mondtam, majd nyitódott is az ajtó.
- Na mi újság? Jót beszéltetek?- kérdezte Hayley.
- Ja. Elmondtam neki mindent.- válaszoltam. Erre nővéremnek kikerekedett a szeme és szerintem a pulzusa is az egekbe szokott.
- Kivéve azt, hogy vérfarkas vagyok, ő is az lesz és pár hónap múlva szépen ki fogják lakoltatni a szülei, hogy a "fajtársaival" legyen.- folytattam még mielőtt kitörne a balhé.
- Menj a.... a tudod hova!- nevetett fel, miután megnyugodott.- Amúgy most már ideje aludnod.
- Még csak fél tíz. - értetlenkedtem.
- Igen, de mintha kaptam volna egy fülest, hogy holnap eléggé durva edzésed lesz Logan-nel. Szóval szükség lesz minden erődre. - kacsintott rám, ekkor már az ajtóban állva. 
- Köszi!- mondtam. Válaszul eltátogott egy ,,Szívesen!"-t, majd már nem is volt a szobába. Én meg mivel tudom, hogy általában ezek a fülesek igazak, ezért elmentem fürödni és aztán már le is feküdtem aludni.............................................................

18.) Ösvényen maradás, mégis találkozás

- Anya elmegyek sétálni egy kicsit az erdőbe! Majd jövök!- köszöntem el anyutól miközben már kötöttem is a cipőfűzőmet.
- Telefon?- kérdezte.
- Nálam van. - azzal már ki is léptem a szabadba. Elindultam az erdő felé, de köszönhetően a város nagyságának, csak fél óra múlva értem az erdőhöz. Amikor beléptem, mintha egy másik univerzumba léptem volna. Minden csöndes és nyugodt. Elindultam céltalanul bóklászni. De most maradtam az ösvényen.
Már két hete, hogy Louis-val beszélgettem, akkor éjjel. Azóta nem hallottam róluk. De nem is bánom, mivel nem szeretnék a terhükre lenni. Amikor ott voltam náluk az olyan fura volt. Egyszerűen érződött az, hogy bármennyire is örülnek nekem, annál inkább féltek. Ezt meg nem szeretném, így én nem keresem őket. Még aznap gondolkodtam ezen az egészen, hogy vámpírok lettek. Elgondolkoztam magamon, hogy miért nem féltem, miért nem akadtam ki vagy miért nem kaptam hisztériás rohamot. Egyszerűen nem találtam rá választ. Mostanában, így is elég furcsa dolgot észlelek magamon szóval ez csak egy ráadás volt. Ilyen és efféléken gondolkodtam most is, amikor:
- Jó napot!- tűnt fel Harry... egy faágról....fejjel lefelé lógva. Erre én egy olyan szép orrba vágással köszöntöttem, hogy még nekem is fájt.
- Auu!!! Ez nem volt szép. - azzal már mellettem is volt.
- Bocsi és amúgy szia.- szólaltam meg most elsőnek.
- Mi szél hozta erre a kisasszonyt?- kérdezte.
- Nem a szél hozott hanem a lábam. - vágtam rá reflexből.
- Most nem tértél le az ösvényről. Miért? Tán nem akarsz velünk találkozni?- vigyorodott el (ezzel láthatóvá váltak számomra a szemfogai), de az előző rávágásomat figyelmen kívül hagyta.
- Nem, nem akarok veletek találkozni.- válaszoltam, amire elkerekedett a szeme.
- De..- szomorodott el.
- Figyelj nem vagyok hülye. Jól tudom, hogy én csak bajt okoztam múltkor is. Tökre féltetek, illetve féltettetek, főleg Niall. És köszi, de nem kívánok többet nem kívánatos személy lenni.- hadartam el egy szuszra. Erre Harry elhúzta a száját.
- Szóval észrevetted.
- Persze, hogy észrevettem. Mit gondoltatok?
- Jó oké. Naivak voltunk és azt hittük, nem vetted észre.
- Köszönöm a hülyének nézést.- mormogtam az orrom alatt.
- Hé ezt halottam.- mondta. Még egy ideig csendben sétáltunk. Amikor egyszer csak Zayn jelent meg.
- Harry hát te meg hol....- azzal meg is akadt a mondat közepén. - Tudod jól, hogy nem szabad rátérned az ösvényre.
- Neked is szia Zayn!- mondtam.
- Szia Debbie! - köszönt.- Meglep, hogy itt látlak.
- Szerinted engem nem. - mosolyodtam el. Aztán hirtelen megjelent a maradék is: Louis, Niall és Liam. 
- Sziasztok!- köszöntem még előttük. 
- Szia Deb!- köszönt meghökkenve Niall. Majd Liam és Louis is követve a példáját köszöntek.
- Látom épp nagy beszélgetésben vagytok, de mi lenne ha ezt nem itt folytatnátok hanem valahol, ahol nem látnak?- kérdezte Liam.
- Jó ötlet. - mondta Harry, mielőtt én még megszólalhattam volna Niall a hátára kapott és elkezdtek futni. Kb. egy perc után megálltak. Nekem több se kellett azonnal leugrottam. Azonnal felismertem a házat. Niallék már indultak is befele.
- Debbie te nem jössz?- fordult meg Liam. 
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni.- húztam el a szám.
- Nem okozol. Naaa, gyere már! 
Nagy nehezen beleegyeztem és követtem. A nappaliban leültem a kanapéra. 
- Hozhatok valamit esetleg?- kérdezte Liam. 
- Van esetleg valami vérmentes cucc?- kérdeztem.
- Mindjárt utána járok.- azzal el is tűnt. Pár perc múlva visszatért egy pohár vízzel.
- Köszi.- vettem el a poharat, amit felém nyújtott. 
A délután náluk, illetve velük töltöttem. Most sem volt számomra kevésbé kínos, de ezt igyekeztem nem mutatni. Még mindig éreztem a levegőben a félelmüket. Viszont néha-néha már elfelejtkeztem erről és akkor igazán jól éreztem magam. Ki tudja még a végén eltűnik ez az érzés? Mindenesetre késő délután már haza kellett mennem. Felajánlották, hogy hazavisznek, de inkább nemet mondtam, ami szerintem érthető. 
- Ja és Debbie?- szólalt meg Niall.- Lehetőleg most az ajtót használd!
- Jól van. Megpróbálom, de igen nehéz lesz.- mondtam, majd ajtót nyitottam.- Sziasztok!
És azzal már el is indultam haza miközben azon gondolkoztam, hogy úgy látszik tökmindegy, hogy az ösvényen maradok-e vagy sem.................................

17.) Fagyi parti és átbeszélt éjszaka

Debora szemszöge:

-Mmhmm..- nyögtem fel, amikor a csukott szememen keresztül is érzékeltem, hogy valaki felhúzta a redőnyt. - Mi van?
Igen ilyen kulturált vagyok.
- Anyu szerint fel kell kelned.- mondta Dor majd nemes egyszerűséggel rám feküdt.
- Menj innen te lökött!- toltam arrébb. Aztán valahogy sikerült úgy helyezkedni-e, hogy egymás mellett kötöttünk ki.
- Örülök, hogy jobban vagy.- nézett rám olyan őszinte tekintettel, ahogy csak ő tud. Ez elég ijesztő, de ilyenkor olyan, mintha belém látna. Elmosolyodtam. Dor közelebb húzódott.
- Tudod mi tenne nagyon jót neked?- nézett rám bociszemekkel. Tanácstalanul rá néztem.
- Na mi?
- A FAGYIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!- azzal felállt és elkezdett ugrálni az ágyamon. 
-Jó-jó fagyizunk csak menjél ki, hogy felöltözhessek.- mondtam. Dor leugrott az ágyról és kiszaladt becsukva maga mögött az ajtót. 
Még egy ideig fetrengtem, de ezt nem sokáig tehettem, tekintve, hogy drága húgocskám félpercenként kopogott, hogy kész vagyok-e. Szóval felszívtam magam és elkészültem. 

A hajamat copfba fogtam. Plusz még beágyaztam és már kész is voltam. 
- Na kész vagy már???- jött már vagy tízezredik alkalommal Dor.
- Talán.- nyitottam ki az ajtót. De nem semmi tapsvihar, semmi üdvrivalgás nem tört ki ennek következtében. Viszont kaptam egy csodás "Na végre mán!" -t. Erre ügyet sem vetve lementem a lépcsőn a konyhába. Ittam egy pohár vizet, amíg Dor felvette cipőjét (amit megjegyzem elsőnek nem értettem, miért csinálja).
- Na indulunk?- kérdezte.
- Mégis hová?
- Ja, hogy nem említettem..... a fagyit előbb meg kell venni.- nézett rám ártatlan képpel. 
- Óóó, hogy..... mennyire szeretlek téged.- szóltam, amíg elindultam felvenni a tornacipőmet.
- Én is téged. - kacsintott rám.
- ANYA, ELMENTÜNK FAGYIT VENNI!- kiáltottam azzal felkapva a pénztárcámat már kint is voltunk a bejárati ajtón túl.

************************************

Egy élmény volt egy 6 évessel a szupermarketbe. Össze-vissza rohangált, mindent meg akart velem vetetni és mindig mikor megmondtam, hogy nem 1 percig hisztizett, amíg meg nem látott valami érdekesebbet. Végül sikerült venni, két bödön fagyit, egy csokis-vaníliás és egy puncsos-citromosat. Meg vettünk csokiszirupot. Az, amikor kiértünk  boltból, már kész megváltás volt. De épségben hazaértünk...........
- FAGYLALT-PARTYYYY!!!!- üvöltötte Dorothy, amint hazaértünk. Felnevettem azzal beszabadultunk a konyhába. (Mondjuk előtte átöltöztem.) Elővettem két hatalmas fagyis kelyhet. És elkezdődött a fagyi készítés. Mind a ketten a másikét csináltuk. Én szedtem mind a 4 fajta fagyiból, tettem rá tejszínhabot, csokiszirupot és cukorkákat. Igazából ugyanazok kerültek rá, csak a mennyiségek voltak mások meg a végkifejlet. Majd odaadtuk egymásnak és elkezdtük megenni. Közben egy csomót hülyéskedtünk, plusz Dor ellopta a telefonomat és fényképezett:

Utána egész délután kint hülyéskedtünk. Majd este, fürdés után felmentünk a szobámba, és a tévémen elkezdtük megnézni, a Tökéletes Hangot. Volt amit nem értett, de inkább nem magyaráztam el neki. Viszont a hányós részeknél akkorákat kacagott. Majd végül miután megnéztük Dor bealudt. Mivel nem akartam felkelteni - és elég könnyű volt a súlya- ezért felvettem  karomba és átvittem a saját ágyába.
Mior benyitottam a saját szobámba majdnem frászt kaptam. 
- Louis, menj a fenébe!- kiáltottam suttogva. 
- Most mi van?- suttogott vissza. Már az egész ház aludt, szóval nem üvöltözhettem az egyik vámpír (!!!) és egyben halottnak hitt barátommal. Nem mintha ezt nappal megtehettem volna.
- Miért jöttél?- kérdeztem.
- Meglátogatlak. - válaszolt. Érdekesen néztem rá, majd inkább leültem mellé az ágyamra. Egy ideig csöndben ültünk.
- Csakhogy tudd haragszok rád.- jelentette ki. Meglepetten néztem rá.
- Miért is?
- Mi az, hogy csak úgy köszönés nélkül elmész?- szidott le. A számra tapasztottam a kezem, hogy fel ne röhögjek hangosan. 
- Ne nevess, nem vicces!- nézett rám csúnyán. - De amúgy Niall elmondta hogyan távoztál. És van egy kérdésem. Te teljesen megőrültél? 
Vállat vontam. Ezután az majdnem az egész éjszakát átbeszélgettük. Nem emlékszem mikor de elaludtam, csak akkor ébredtem fel amikor láttam, hogy kimegy az ablakon, de után megint elnyomott az álom............................

Bejelentés!

Sziasztok kedves olvasóim!

Mint láthatjátok egy jó ideje nincs rész. Ezt nagyon sajnálom.
Viszont be szeretném jelenteni, hogy most egy jó ideig még szintén nem lesznek részek. Nyárig biztos nem. Sajnos az utóbbi időben annyira el vagyok havazva, hogy ez lehetetlen. 
Amint visszatérek, azt szerintem észre fogjátok venni. 

Addig is mindenkinek szép napot!

xoxo: Lola

16.) Egy átlagos szombat...

Hayley szemszöge:

Délelőtt kilenc van és én kint vagyok szemlén. Az egész éjszakámat azzal töltöttem, hogy farkasként jártam a határvonalat és figyeltem, hátha valami gyanúst észlelek. Az előző nap jó részét alvással töltöttem. A munkahelyemen meg szabit vettem ki, mindig ez van ha szemlére osztanak. Én, Grace, Zack vagy Mike vagyunk a legtöbbször ebben a pozícióban a fajtánk miatt. Ugyebár 3 fajta vérfarkas létezik: fehér, szürke és fekete. És ezeknek a színeknek mind megvan a jelentése. Régen amikor még az őseink tényleg csak farkasok voltak akkor rájöttek, hogy átlagosan a fekete farkasok a legerősebbek és leggyorsabbak, így őket küldték harcolni és ők feleltek a falka biztonságáért. Voltak a fehér farkasok ők találták meg az élelmet és a legjobb búvóhelyeket. És voltak a szürkék - ami én is vagyok- akik a legkisebb neszt is kifigyelték és rögtön szóltak ha ellenséges élőlény tért a területre, ráadásul a legjobban mi mérjük fel az útvonalakat akár menekülésről van szó akár a stratégiai támadásoknál. És mivel mi négyen vagyunk csak szürkék ezért van ez. Nappal átlagosan nem kell őrködnünk csak óránként kijárni ellenőrizni. Viszont kilenckor végzünk szóval én miután egy utolsó kört jártam fogtam magam és visszakocogtam a házba. Egy átlagos szombati nap látványa tárult elém: Zack kaját csinál, Ty őt fárasztja, Mike és Logan tévézik, Jane a fejhallgatóval a fején nézi a kártyákat (ne kérdezzétek, csak ő tudja mi is az pontosan), Grace és April nagy valószínűséggel alszik. Jazmine laptopozik és Hope pedig nem tudom hol van. Igen most már a húgom is hivatalosan a falka tagja. Örülök neki, bár bevallom megijedtem amikor kiderült, hogy fekete farkas. Egyrészt nagyon ritka, hogy lányból legyen egy fekete, másrészt elégérdekesen sikerült átváltoznia.
Tudni kell, hogy az első farkassá változás nagyon nehéz. Nem tudja az ember, hogy mikor, hol és mennyire fog fájni. Igen fájni, de csak az első szokott fájni meg ha az illető sok idő után először változik át. Hope-nál úgy sikerült, hogy épp errefelé tartott taxival, amikor rájött, hogy ez történik vele. No, már most eléggé ritka, hogy egy farkas visszatudja tartani a farkasságát, főleg az első átváltozást. Legtöbbször akkor változunk át amikor akarunk, de ha nagyon-nagy a veszély akkor akarva-akaratlanul is megtörténik...
Hope-re én vártam a ház előtt amikor megérkezett. Nem mondott semmit, amint elment a taxi eldobta a cuccait és felsikított. Aztán mire kettőt pislogtam átváltozott.Mivel én voltam egyedül otthon, ezért nem tudtam segítséget kérni a többiektől. Szóval az emlékeimre hagyatkoztam.
- Hope! Nyugalom!- mondtam neki halkan. A húgom úgy reszketett félelmében.- Nem lesz semmi baj. Csukd be a szemed!
Erre elég érdekesen nézett rám, nem tudta mit akarok. De lecsukta a szemét. 
- Most csak figyelj a légzésedre! - láttam ahogy egy idő után a mellkasa már nem zihált annyira. - Oké és akkor most figyelj a körülötted lévő környezetedre!
Ezután szétnéztem és én is átváltoztam. Odamentem hozzá és megnyaltam az arcát. Erre öszerezzent és kinyitotta a szemét. 
- Szia!-vakkantottam. 
- Hayley!- kiáltotta azzal már rám is ugrott ezzel leteperve a földre. És összevissza nyalta az arcomat. 

Vagy egy óráig a ház körül futkároztunk és közbe mutattam pár trükköt. 
- És, hogy lehet visszaváltozni?- kérdezte meg a tesóm. 
- Óóó, hát az nagyon egyszerű! Csak képzeld el magad emberként, majd gondolj arra ahogy a tagjaid visszaváltoznak emberivé. Így!- azzal én vissza is változtam. Hope-nak sem kellett sok és már újra ember volt.
- Olyan jó, hogy újra láthatlak!- ölelt meg. Ezután a cuccait bevittük a házba és megmutattam neki a szobáját ami az enyém mellett van. Amíg berendezkedett én csináltam forró csokit meg egy tálba kiöntöttem egy zacskó chipset. És ezután a kanapén ülve behoztuk az elmaradt éveket....................

*************************************

Vissza a jelenbe! Felmentem az emeletre és úgy döntöttem megnézem, hogy Hope nem-e a szobájában van. És ráhibáztam.
- Szia!-köszöntem.
- Szia!- köszönt, de a szemét le nem vette az ablakról.
- Mi a baj?- lépkedtem oda mellé.
- Semmi.- vonta meg a vállát.
- Naa! Tudom jól, hogy van valami.- noszogattam.- Hiányzik Debbie, igaz?
- Igen. Úgy érzem cserben hagytam.
- Miért?- néztem rá érdeklődve.
- Hát...- kezdte.- Tudod mielőtt eljöttem, előtte két héttel Debbie-nek meghalt öt barátja is.
Nekem meg csak kerekedett a szemem.
- Hogyhogy?
- Hát nem tudom mennyire vagy tisztában a sztárvilág híreivel....
- Pár dolgot tudok.
- Akkor azt is tudod, hogy a One Direction életüket vesztették egy autóbalesetben? 
- Igen de ez, hogy jön...... ismerte őket?- kerekedett ki ismét a szemem.
- Igen. Az egyiküket baba kora óta. Én nem ismertem őket. Viszont Debbie-t nagyon rosszul érintette ez az esemény és én pont elmentem. Nem is tudom, hogy most, hogy lehet. 
- Figyelj ez nem a te hibád. És hidd el szerintem Deb elég erős csaj ahhoz, hogy túltegye magát a gyászon. Szóval emiatt ne búsulj! Oké?
- Rendben.- mosolyodott el.- És milyen volt a műszakod?
- Nem volt különösebben semmi. De jó, hogy mondod megyek is jelenteni. Lejössz?- a húgom bólintott és együtt mentünk le a nappaliba. Én jelentettem Mike-nak, aztán pedig jött az ebéd. Zack megint finomat alkotott. Kaja után én elmentem körülnézni és a nap további része abból állt, hogy óránként elmentem ellenőrizni egészen este 9-ig. Szóval jó napom volt.