Minden embernek megvan a saját kis világa. Ami azt tartalmazz, hogy miben hisz. Bár igaz a legtöbb ember nem hiszi el, ha valami fantasztikus dolog történik körülötte. Az én felfogásom is ilyen volt amíg, át nem néztem azon a kis résen. Egy embert láttam és egy őzet. Az őz halott volt és körülötte volt egy-két kisebb vértócsa. Nem értettem, hogy az az ember mit csinál ott. Furcsán ismerős volt az alak, de nem tudtam miért. Morgást hallottam. Nem vagyok ijedős fajta, de azért megéreztem, hogy jobb ha most lelépek. De a kíváncsiságom miatt most is bajba keveredtem. Mivel még nézni akartam ezért csak hátráltam. És hátrálás közben megtörtén az a tipikus eset, ami átlagosan csak filmekben történik meg... Ráléptem egy faágra, ami hangos recsegő hangot adott ki. Erre az illető felkapta a fejét és... és megfordult. Többször kellett pislognom mire rájöttem ki az. Szerintem ő nem tudta ki vagyok a bokortól. Pár pillanat alatt végigmértem: vörös szem, fehér bőr és a szája körül vér. Kicsit sikerült beparáznom, de tudtam, hogy még ő az. Még szinte fel sem fogtam a kinézetét mér rögtön visszaváltozott... vagy nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg normálisan. A szeme visszavette az eredeti színét, úgyszintén a bőre is. A szájáról pedig letörölte a vért.
- Ki az?- kérdezte. Hallgattam mert a torkom összeszorult és egy szó sem jött ki rajta. Még egy lépést hátráltam, majd még egyet. Természetesen itt is recsegett ropogott alattam a talaj. Ő átugrotta a bokrot. Guggolva érkezett a földre és a feje is le volt hajtva. Majd felállt így szemtől szemben álltam vele.
- Debora...- kerekedett ki a szeme.
- Szia Niall!- köszöntem majd a torkomat köszörültem. Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni ezt az egészet.
- Én...- kezdte.
- Hagyd! Láttam amit láttam.- mondtam. Igazából nem tudom, hogy ilyenkor mit mondhatna az ember...
- Szóval láttad...- sütötte le a szemét.
- Hogyan?- kérdeztem meg. Mosolyra húzódott a szája és a fejét csóválta. Kérdőn néztem rá.
- Találkozol velem aki meghalt egy autóbalesetben tudtoddal. Még azt is látod, hogy vámpír lett, ami egy nemlétező lény és te csak annyit kérdezel, hogy hogyan. - nézett fel rám.- Azért még engem is megleptél ezzel a reagálásoddal.
- Azért szerintem a meglepetésekben te viszed a pálmát...- motyogtam.- Na de válaszolj!
- Szerintem ehhez ülj le!- feszengve de leültem mellé (mivel közben ő is leült).
- Na az úgy kezdődött, hogy......- gondolkodott.- ...részeg voltam.
- Hogy miért nem lepődöm meg?- forgattam a szemem bár közben erősen a füvet szugeráltam (amit megjegyzem tépkedtem). És akkor elmesélte az egészet. Néhol kicsit megrökönyödtem. De aztán egy olyan kérdést tett fel amivel meglepett.
- Nem sírtál a temetéseken... Hogyhogy?- kérdezte. A fejemet felemeltem a válaszadáshoz és akkor láttam, hogy szomorúan néz engem. Jó ideig gondolkodtam a megfelelő válaszon.
- Jól láttad, OTT nem sírtam.- toltam meg az ott szót.
- Szóval még is sírtál.- konstatálta. És valamiféle örömöt láttam felcsillanni a szemében.
- Látom ennek örülsz.- jegyeztem meg.
- Ne értsd félre én nem azért örülök... hanem mert így tudom, hogy tényleg neked is jelentett valamit a barátságunk. - magyarázta.Bólintottam de a szememet le nem vettem a fűről. Próbáltam feldolgozni a halottakat. Dorothy mindig ilyeneket mondogat de sose hittem neki, ahogy a legtöbb ember.
- Hahó Debbie!!!- legyezett az arcom előtt.
- Igen?- néztem fel rá.
- Na mit mondasz...?- kérdezte nagy valószínűséggel újból. Érdekesen néztem rá.- El mersz jönni hozzánk?
- Aha.- bólintottam.
- Akkor gyere.- állt fel én meg követtem. Elkezdtünk sétálni.
- Ez de fura...- motyogta. Nem tudtam mire mondja de nem volt kedvem megkérdezni. Egy jó ideig csak sétálunk amíg végül megérkeztünk.
- Ez ugyanaz a ház.- mondtam. Bólintott majd felléptünk a teraszra.
- Előbb bemegyek én.- bólintottam és hagytam, hogy bemenjen. Az ajtó becsukódott én pedig ott álltam. Nem tudtam, hogy elrohanjak vagy ne de végül valami miatt még is maradtam. Majd megint nyílt az ajtó. Niall nyitotta ki az ajtót és biccentve jelezte, hogy menjek be. A nappaliba senki nem volt.
- SRÁCOK!- üvöltötte Niall. Ezután gyors lábdobogást hallottam és szembe találtam magam a többiekkel.
- Ugye ti is látjátok...?- kérdezte Louis.
- De...- kezdte Harry. Érdeklődve döntögették a fejüket jobbra-balra és sokszor pislogtak.Megforgattam a szemem.
- Nektek is szia.- mondtam.
- Tényleg te vagy az Debora?- kérdezte Liam. Bólintottam. Üdvözlésképpen mindenki megölelt. Ne akartam mondani, hogy még mindig nem igazán vagyok ölelkezős típus de miután halottnak hittem őket mindegy...
Utoljára Liam ölelt meg. Olyan erősen, hogy alig kaptam levegőt.
- Liam...nem...kapok...levegőt....-szuszogtam de még mindig ölelt. A vége az lett, hogy minden elsötétült.....................
- Debora Black!-csattant fel anya. Érdeklődve emeltem fel rá a tekintetem.- Ez így nem mehet tovább!
Nagyot sóhajtva kortyoltam a kakaómból. Pizsamába voltam mivel még reggel volt. Anya kifakadása abból származik, hogy megkérdezte mára mi a tervem. A válaszom pedig egy vállvonás volt, ami annyit jelentet, hogy egész nap a szobámba kuksolok. Nem hibáztatom a szüleimet, hisz nemrég a szemükben egy mindig vidám lány voltam, de most egy teáskanálban több élet van. A húgom már hozzám se mer szólni...
De hát most mit csináljak? Mégsem tehetek úgy mintha nem lennék letört...
- Debora...- sóhajtott mélyet anya.- Én természetesen megértem, hogy megvisel ez az egész. És már Hope sincs itt. De ez az élet rendje, és ettől még az élet megy tovább.
Én nem értem a szülőket. Amikor gyerek találkozik a halál fogalmával akkor mindig csak ezt mondják, hogy ez az élet rendje, meg hogy ettől még megy tovább. Ja és a kedvencem, hogy ettől még nem dől össze a világ. Jó értem, hogy ha a hörcsögöd halt meg akkor ezt mondják, de hogyha a legjobb barátaid egy jelentős része megy el akkor egy kicsit durva ezt mondani. Ezeken kívül még vannak ilyen, de azt most nem említem.
- Debbie, szerintem Niallék is azt akarnák, hogy boldogan élj tovább! Ezzel nem felejted el őket hisz benned élnek tovább.- próbált mosolyogni anya.
Na ezt nem hiszem el! Az előbb mondtam, hogy nem fogom ezeket említeni. És erre anya kimondja, hát ez csoda jó mondhatom. Ő is ezt akarná... a tipikus mondat amivel ha úgy vesszük érzelmileg megzsaroljuk az éppen gyászoló illetőt. Mivel ilyenkor azt érzed, hogy még mindig gyászolnál, de ha ezt a halott illető érdekében kellene felhagynod akkor azért csak meg kéne tenni...
- Csak arra kérlek, hogy menj egy kicsit ki az erdőbe ma, hogy szívj egy kis friss levegőt.- mondta anya szinte feladva. Majd az eléggé egyoldalúra sikerült beszélgetésünk után elkezdett bepakolni a mosogatógépbe. Én eközben nagyon elgondolkozva ittam a kakaómat. Miután elfogyasztottam felmentem a szobámba. Nagyot sóhajtva néztem szét a szobámba. Minden komor és rumlis... Meg akartam fogadni anya tanácsát és megpróbálni továbblépni. Csak a magam módján. Az első lépésnek is a szobám kitakarítását és átrendezését választottam. Elsőnek is áthúztam az ágyneműmet, majd levettem a falmatricákat. A szőnyegeket elvittem kiporolni. Porolás közben jutott eszembe, hogy a padláson vannak bútorok.
Így úgy döntöttem felmegyek oda. A padláson sok érdekes dolgot találtam. Végül is elvittem onnan egy fekete asztalt, egy hamburgeres babzsákfotelt (ezt még Niall-től kaptam csak nem illett az akkori szobámhoz így ide száműztük), három dobókocka puffot és egy faliképet. Egy szép festmény volt egy lányról. Aztán meg egy könyvet is elvittem unikornisosat. A szobámba lévő felesleget felvittem a padlásra. Amiket lehoztam szépen letisztítottam. Még porszívóztam is egy sort. Majd minden szépen betettem. A képet az ágyamhoz közel tettem és még mivel a fal üres maradt ezért feltettem egy Eiffel-tornyos falmatricát. A fal színe és szőnyegem volt a stabil. Valahogy ilyen lett a végére:
Ezután felöltöztem valami normálisabb ruhába. Majd az újonnan talált könyvvel leindultam a nappaliba olvasni.
- Azt hol találtad?- kérdezte meg anya rögtön amint leértem. Kicsit ideges volt.
- A padláson.- válaszoltam.
- A padláson?- ijedt meg. Nem értettem mire ez az ijedség.
- Igen.- válaszoltam.
- És nem szeretnél semmit se kérdezni?- fordult felém.
- Nem.- ráztam meg a fejem és szerintem az arcomról lerítt, hogy nem értek semmit. Anya kicsit megnyugodott.
- Amúgy örülök hogy végre jobb színben látlak.- mosolygott. Bólintottam majd levetettem magam a kanapéra és csak olvastam.
*************************************
Nem tudom mennyi ideje olvashattam. Csak arra riadtam fel, hogy anya szól itt az ebédidő. Ebéd közben mondtam anyának, hogy megfogadtam a tanácsát és elmegyek az erdőbe. Nagyon örült ennek, de azért megkérdeztem, hogy nem baj-e, hogy egyedül marad. A válasz nem volt. És igen egyedül voltunk itthon. Anya szabadságon volt, apa dolgozott, Dor pedig a barátnőinél.
Ebéd után még segítettem elpakolni anyának. Majd felszaladtam, felvettem egy kirándulós ruhát és pár nagyon fontos dolgot beletuszkoltam egy hátizsákba. (Pl. telefon, kézfertőtlenítő, szúnyog/kullancsriasztó...stb.)
Lementem majd egy gyors köszönés anyától és már kint is voltam a házból. Ha tudnátok, hogy milyen rég jártam kint.... Mivel eléggé a város központjában lakunk ezért sokat kellett sétálnom ahhoz, hogy eljussak az erdőbe. Amikor végül sikerült elérnem a célom, vagyis a határt a zajos város és a csöndes természet között lepihentem. Csak pár percre álltam meg kicsit pihegni, de aztán indultam tovább. Belevetettem magam a sűrűjébe. Egy ideig az ösvényen mentem de aztán meguntam és mentem a saját fejem után. Csönd volt és nyugalom. Még madarakat is csak ritkán hallottam. Egyszer hallottam pár furcsa zajt, de mivel elmúltak ezért mentem tovább. Egy furcsán kihalt részére értem az erdőnek. A fű enyhén le volt taposva, vagyis szoktak itt járni hozzám hasonló emberek is. Azon gondolkoztam, hogy vajon ki az aki szintén letér az ösvényről amikor megint azt a furcsa zajt hallottam. Most nem halt el rögtön így elindultam a hang fele. Egy idő után egy bokor választott el csak a furcsa zajtól. Volt egy kis rés amin átláthattam így odaléptem leskelődni. És amit akkor láttam soha nem fogom elfelejteni..................................
Debbie szemszöge:
Egy hónapja........... Minden egy teljes hónapja történt. Egy hónap nagyon sok idő és hihetetlen, hogy ennyi idő alatt mennyi minden romolhat el.
Pontosan emlékszem a napra amikor elkezdődött a szerencsétlenségem.
Visszaemlékezés:
Teljesen vidáman sétáltam hazafele. A kedvenc zenémet hallgattam, jó idő volt és még a suliban is jó jegyeket kaptam. Amint beléptem az ajtón köszöntem:
- Sziasztok! Megjöttem.- majd azzal ledobtam a táskámat és levettem a tornacsukám. Érdekes módon senki nem köszönt vissza és a palacsinta illatot sem éreztem. Pedig pénteken mindig az várt otthon.
Érdeklődve mentem be a nappaliba ahol anya ült a fotelben úgy mint akit sokkoltak.
- Anya!- guggoltam le mellé.- Mi a baj?
Láttam, hogy levelek vannak a kezében és a telefonja. Már kezdem azt hinni, hogy esetleg pénzügyi gondjaink akadtak. Anya nagyon lassan de reagált. Rám emelte a tekintetét és amint meglátott sírni kezdett.
- Anya, anya, mi az? Mi történt?- odanyújtotta a levelet. A kezembe vettem és olvasni kezdtem. Azok a sorok égettek. Öt darab levél volt amiben tudatták, hogy Niall, Liam, Louis, Harry és Zayn autóbalesetben meghaltak. És le voltak írva a temetési dátumok. Mindegyik fiú a szülővárosában lesz eltemetve és erre meghívtak minket.
- Ez....ez lehetetlen.- motyogtam magam elé.
- Sajnálom kincsem.- tette a kezét a vállamra anya. Felálltam és a szobámba rohantam. Az ajtót úgy bevágtam, hogy a ház is megremegett. Az ágyam alatt lévő emlékes dobozt vettem elő. Sose nyitottam volna ki. Úgy gondoltam, hogy majd ha öreg leszek akkor nyitom ki. De változott a helyzet. Niallnek soha nem mutattam meg, mert tudtam kicikizné... Óóó Niall. Bárcsak élne. A dobozba kicsi korunk óta összegyűjtött fényképek, levelezések, ajándékok és ilyenek voltak. Az első képen mi voltunk kisbabaként egymásmellé fektetve. Majd jött a többi. Óvodában mindketten tetőtől talpig sárosan állunk egy akkora homokvár mellett mint mi magunk. Niall első sulis napján. Szülinapi fotók. Mi ahogy sár csatázunk, fára mászunk vagy ahogy integetünk a fán lévő bunkerunkból. Egy fadarab amibe bevéstük a nevünket. Egy levelezés amikor össze volt vonva a napközi és egymás mellett ültünk. És még sok ilyen kis apró kincs a gyerekkorunkról. Aztán már jött a kamaszkor. Niall ahogy befestette a haját szőkére. Szilveszteri buli. Ahogy elmegy az X-faktorba. Majd végül meglátom a közös képeket a többi fiúval.
Nem gondoltam, hogy ennyire sírok majd, de amíg ezeket néztem végig bőgtem. Sose voltam az a fajta aki sír mert elesett, vagy mert megütötték. De amikor valakit elvesztek az nagyon fáj.
Jó ideig sírtam. Egy idő után eljutottam arra a pontra ahol nem akartam elhinni, hogy ez történt.
Mérges voltam. Hogy miért? Azért mert nem becsültem meg azt az idő amíg velük voltam. Mérgemet a falamon töltöttem ki. Olyan erősen püföltem hogy a vakolat lejött, engem pedig a kórházba kellett vinni mert megzúzódott a kezem. Bekötözték. De engem nem érdekelt mert az a hiányt, azt a fájdalamat nem tudták meggyógyítani.
Nem tudom, hogy sikerült de most egyszerűen olyan gyengének éreztem magam és érzékenynek. Dor amikor megtudta jobban sírt mint én. Ezért elhatároztam, hogy az ő kedvéért megpróbálok erős lenni. Csak akkor sírtam.
Visszaemlékezés vége.
Az után a nap után nagyon sok időt töltöttem Hope-nál. És nem azért mert én akartam, hanem mert ő látta, hogy nem szabad egyedül lennem. Örültem a társaságának. Tartotta bennem a lelket. Még azt is felajánlotta, hogy elkísér a temetésekre. Nemet mondta, mert tudtam, hogy nem ismerne senkit és csak kényelmetlenül érezné magát.
A temetéseken nem sírtam. De nem is maradt meg szinte semmi az emlékezetemben. Csak az amikor láttam a holtesteket. Ezután a trauma után még nagyobb szükségem lett Hope-ra. A suliban próbáltam a jó formámat mutatni nem mintha ez a tanárokat érdekelte volna. A sulit újítani kezdték így már június 1.-én letudtuk az évzárót és mindenki mehetett dolgára.
Majd jött a következő rossz. Hope betöltötte a 18-at...
A szülei azt mondták reggel köszöntsem föl, mivel este neki is el kell utaznia a nővéréhez. De úgy, hogy nem jön vissza. Elbúcsúztunk egymástól, de a repülővel együtt még egy kis részem távozott.
Egyáltalán nem értettem, hogy mi ez a *agyerek18lettígyküldjükelkülföldre* mánia a Williams családban.
Otthon átlagosan csak ültem a szobámban. Egyre többször fájt a fejem és a fogam. Amikor kutyasípot használtak meghallottam. Szerintem e nem olyan érdekes mert sok ilyen ember van akinek érzékeny a hallása.
Odakint tombolt a nyár én pedig olyan hideget éreztem mint még soha. Dor mindig próbált felvidítani, de egy halvány mosolynál nem futotta többre.Mivel én mindig csak arra gondoltam, hogy mi rosszat tehettem, hogy ezt érdemeljem.
Aztán egyszer csak a szüleim megelégelték a zombi viselkedésemet...
Niall szemszöge:
Hol vagyok? Mi történt? És miért van ilyen sötét? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon. Kinyitottam a szemem és egy sikátorban voltam.
- Mégis mit keresek itt?- kérdeztem magamtól. A torkom égett. És furcsán nem voltam másnapos, pedig tisztán emlékszem, hogy berúgtam. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről. Elindultam a fény felé. Vonszolnom kellett magamat. Egyszer csak felbuktam.
- Ne anya még öt percet.- hallottam Harry hangját. Hátranéztem és tényleg ő volt az.
- Harry?- kérdeztem.
- Mi van?- kérdezte vissza csukott szemmel. Mondjuk nem értem, hogy ezt, hogy láttam olyan sötétben, de mindegy.
- Hol vagyunk?- kérdeztem hátha ő tudja.
- Ezt most miért kérdezed?- nyitotta ki a szemét. Majd annyira meglepődött, hogy felült.- Hol az istenben vagyunk?
- Harry?- kérdezte egy hang a távolból.
- Ki az?- kérdezte Harry rémülten.
- Én vagyok az, Louis.- amint ezt kimondta kirajzolódott az alakja a sötétben. Majd még két másik alak.
- Mégis mit keresünk itt?- ült le mellém Zayn. Louis és Liam is leültek.
- Nem tudom rohadtul be voltam rúgva ahhoz, hogy emlékezzek.- vallotta be őszintén Harry.
- Nektek nem ég a torkotok?- kérdeztem. Mind bólogattak.
- Na jó én nem maradok itt.- állt fel Liam majd elindult.
- És ha azt hiszik az emberek, hogy meghaltunk?- kérdezte Louis.
- Az... nem lehet.- mondta Liam és remegett a hangja.
- És ha már Debbie is tudja, hogy meghaltunk? Akkor nem lesz esélyed, hogy járjatok.- cukkolta Harry.
- Harry fogd be!- sziszegte Liam miközben visszafordult hozzánk. A szeme fura volt és, és.............és vámpírfoga volt. Mind a négyen halálra rémültünk ezen a reakcióján.
- Li-am.- remegett a hangom.
- Mi az nem vagyok ennyire ijesztő.- vágott értetlen fejet.
- Haver néztél már tükörbe.- mondta Louis. Ekkor bevillant egy kép.
- A lány....- szólaltam meg.
- Tessék?- kérdezték egyszerre.
- A lány. Ott volt a koncerten egy utáló. Majd mi idejöttünk részegen. Sorra eltűntetek és felordítottatok, majd én is. Az a lány volt és.....- a nyakamhoz kaptam.- Megharapott.
- Niall, vámpírok nincsenek.- forgatta a szemét Liam.
- Csak gondolj bele! Ég a torkunk, egy kis heg van a nyakunkon és az előbb a reakciód.- mondtam. Mind a nyakukhoz kaptak. A nyelvemmel végigsimítottam a fogsorom, de nem volt szemfogam.
- Ez valami átmeneti dolog lehet mert Liamnek már nincsenek agyarai.- zavarta meg a gondolatmenetemet Zayn.
- Ja csak nem tudjuk, hogy ezek mivel járnak...- mondta Harry. Közösen megegyeztünk abban, hogy most visszamegyünk a hotelba és majd később megbeszéljük hogyan tovább. Fogalmam sem volt hol vagyunk. Még szerencse, hogy meg volt a mobilunk. GPS-szel megterveztük az útvonalat.
******************************
Nagy nehezen sikerült csak visszatalálni. Paul már ott idegeskedett a szobánkba.
- Fiúk, mégis hol az Istenbe jártatok???- kérdezte Paul. Ahogy megéreztem az illatát bennem volt a gyilkolási vágy. De nem... szabad.
- Én mentem kajálni.- rohantam a konyhába. Megtaláltam a chipseket és tömni kezdtem magamba. Rossz íze volt de inkább ezt tömtem magamba. A konyhából láttam ahogy a fiúk küzdenek magukkal, hogy ne vessék magukat Paulra. Amikor Harry már nem bírt magával csatlakozott hozzám.
- A rohadt életbe! Ezt nem folytathatjuk!- sziszegte nekem két falat között Harry.
- Tudom. Amint elmegy meg kell beszélnünk ezt.- néztem rá.
Nem tudom, hogy sikerült de Paul életben elhagyta a szobánkat. Csak az volt a gond, hogy vagy 2-óráig itt volt és nem értette miért zabálunk mindannyian.
- Na jó...- csukta be Paul mögött az ajtót Liam. - Mi legyen?
- Mennyire igaz az Alkonyat?- kérdezte Louis.
- Mégis miért?- kérdeztem.
- Mert akkor tudnánk állatokat enni emberek helyett.- mondta Louis.
- Nem is mondtál hülyeséget.- helyeselt Liam.
- Csak az a baj, hogy a filmben több száz évig tartott a vámpíroknak, hogy ne öljenek embert.- mondta Harry.
- Igaz, de megpróbálhatnánk.- vetettem fel.- Bár így sem maradhatunk az "ember" világban.
Mind érzékelték az idézőjeleket az ember szónál.
- Miért nem maradhatunk?- kérdezte Zayn.
- Több száz éven mit nem értesz?- kérdezte Liam.
- De akkor se tűnhetünk csak úgy el.- mondta Zayn. Ezen mind elgondolkoztunk.
- Valahogy el kell játszani a halálunkat.- komorodott el Louis. Ami elég ritka.
- De hogy?- kérdeztem.
- Ma 4-kor lesz egy sajtótájékoztató.- mondta Harry.- Esetleg kezdte.
- De nem limuzinnal jönnek értünk?- kérdeztem.
- Nem Paul nem tudott bérelni. Így Louis fog vezetni.- szólt Liam. Csönd uralkodott a szobában. Mind egyre gondoltunk....
- Autóbaleset.- mondtuk egyszerre. Mind komorak voltunk a nap további részében. Én elmentem a szobámba és még egy utolsót tweeteltem. Elég vidámat írtam. Majd megláttam egy felugró ablakot. Videóhívás Debbie-től. Még mielőtt megnyitottam volna mosolyt erőltettem az arcomra. Majd megláttam őt vigyorogva és egyszeriben sokkal nehezebb lett mosolyognom.
- Sziaaaaa!- köszönt bele a kamerába.
- Szia! Mi ez a kitörő öröm?- mosolyogtam, bár nem szívből.
- Rám jött az 5 perc.- nevetett.
- Óóó értem.- ekkor bejött Dorothy is a képbe.
- Kivel beszélsz?- hallottam a hangját.
- Niallel. Gyere ülj ide.- hívta a húgát. Így már mind ketten ott voltak. Velük beszélgettem amikor Dorothynak el kellett mennie fürödni. Amint hallottam az ajtócsapódást ami az jelezte, hogy Dorothy kiment, Debbie elkomorult.
- Niall mi a baj?- kérdezte.
- Semmi.- ráztam meg a fejem.
- Niall azt hiszem ismerlek már annyi ideje, hogy tudjam mikor van műmosolyod.- nézett és még gépen keresztül is égetett a tekintete.
- Figyelj semmi. Csak már sok ideje nem aludtam.
- Ha te mondod. De akkor inkább menj aludni.- látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Ekkor Harry bejött az ajtón és mutatta az óráját kocogtatva, hogy idő van.
- Hát az nem megy mert sajtótájékoztató lesz. Úgyhogy most mennem kell sajnálom. Szia!- mondtam.
- Rendben. Megértem, hogy olyan elfoglalt ember vagy Mr. Lányokezreiimádnak.- grimaszolt- De szia!
Kikapcsoltam a kamerát. Debbienek még most is sikerült mosolyt csalni az arcomra. Még most is és utoljára..... Mikor ez megint tudatosult bennem a tenyerembe hajtottam az arcom.
- Indulhatunk?- kérdezte Harry. Bólintottam felvettem a dzsekim és még ár ruhát belegyömöszöltem egy hátizsákba és indultunk. A kocsiba Louis ült a volán mögé, én az anyós ülésre. Liam mögöttem, Zayn középen, Harry pedig Louis mögött. Ahogy mentem felötlött a kérdés, hogy véreznünk kéne.
- Fiúk, hogy fogunk vérezni?- kérdeztem.
- Megoldottam azt is.- mondta Liam.
- De...?- kezdtem volna kérdezni.
- Inkább ne kard tudni, hogy.- nézett ki az ablakon könnyezve. Vagyis ölt... Amikor már egy kicsit forgalommentesebb helyre értünk, mind felsóhajtottunk.
- Akkor...- kezdte Louis.- kezdjük........- sóhajtott majd félre húzta a kormányt. Bele egy oszlopba...
Niall szemszöge:
A rituálé szerűség után valósággal berobbantunk a színpadra.
- Helló New Yooork!- üvöltötte Harry. A rajongóink sikítozni kezdtek.
- Na mizu van?- kérdezte Louis. Amíg ez zajlott én fel vettem a gitáromat. Azzal elkezdtem játszani a Teenage Dirtbag ritmusát. Ezzel a dallal kezdtünk és jött a többi.
Midnight Memorise
Best Song Ever
You and I
Better Than Words
Little White Lies
Don't Forget Where You Belong
Nekem ez a kedvenc dalom mind közül. Ez emlékeztet az otthonomra, plussz én munkálkodtam benne a legtöbbet.
Még játszottunk dalokat a régebbi számaink közül is.
Sokat hülyéskedtünk két dal közt. Liam lelocsolt a vizével, én meg csak, hogy megháláljam belelöktem a tócsába. Meg még ilyen durva dolgok történtek.
*****************************************
Az utolsó előtti dalnál történt egy eléggé idegesítő dolog. Ne tudom, hogy miért kaptam fel ennyire rajta a vizet.... De akkor nagyon fura volt. Épp énekelte Louis a szólóját amikor a közönségben megláttam egy lányt aki épp bemutat nekem. És grimaszol. Én csak enyhén mutattam neki, hogy ,,Kinyírlak". Nem értem ha nem is szeret minket akkor mi a francért jön ide???
A lány csak gonoszan elvigyorodott. És egy *kihíváselfogadva* arcot vágott. Egyet pislogtam majd eltűnt. Zavartan néztem majd a sok pislogás után sem láttam. Hamar vissza kellet rázódnom a jelenbe mivel Louis abbahagyta a szólóját. Vagyis én következtem. A koncert végén csináltunk egy selfie-t Liamnek hála. Mostanában kicsit Instagram mániás lett.
- Mindenkinek további jó éjszakát!- üvöltöttem majd elmentünk. Most következtek a autogramm osztások és fényképezkedések. Miközben fényképezkedtünk mintha megint láttam volna azt a titokzatos lányt aki bemutatott. A szeme furcsán világított. Amikor végeztünk Zayn-nek remek ötlete támadt.
- Srácok nem megyünk el bulizni?- kérdezte.
- De menjünk!- mondta Louis. A hotelbe a hátsó ajtón mentünk be mert az igazgató megengedte. Gyors letettük a cuccunkat. Én még átvettem a felsőmet majd indultunk is. Több klubban is voltunk. És mindannyian seggrészegre ittuk magunkat. Csak azt vettem észre, hogy összevissza megyek a bárban. Minden lány flörtölni szeretett volna velem, de olyan részeg voltam, hogy ezt nem vettem észre.
- Liam...- röhögtem.- Nem megyünk?- kérdeztem Bólintott. Megkerestük a többieket és elkezdtünk botladozni az utcákon. Fogalmam sincs, hogy lyukadtunk ki egy sötét sikátorba. Mintha valami erre késztetett volna. De részegen az ember nem tudod világmegváltó dolgokról gondolkodni.
Liam egyszer csak eltűnt mellőlem.
- Liam?- kérdeztem nevetve. Semmi. Ordítás. Majd kicsit felgyorsultak a dolgok. Sorra tűntek el. Liam után Harry, majd, Zayn és Louis. És az eltűnések után az eltűnt ember ordított. Nem tudom mi történhetett. Minden olyan sötét volt és zavaros. Plusz a piától a józan ítélőképességem is felmondta a szolgálatot. Majd egyszer csak valami nekilökött a falnak.
- Né már itt van a "kinyírlak" alak is!- vigyorodott el. Ez az a lány lenne aki a koncerten volt? Mégis mit keres itt?
- Szijja!- röhögtem. Egyáltalán nem tudom, hogy miért nem féltem. Pedig rohadt ijesztő külseje van.
- Jó részeg vagy! De mindegy legalább egy kicsit berúgok én is.- vonta meg a vállát. A szeme furcsán csillogott. És teljesen feketén láttam.
- Csak próbálj meg életben maradni.- suttogta a fülembe.
Aztán perzselő fájdalmat éreztem a nyakamon. Mintha két 1000 fokos vasrudat tartottak volna oda.
Majd minden......Elsötétül.................................................................................
Niall szemszöge:
Már egy jó ideje, hogy tovább koncertezünk. Eléggé hiányzik Debbie, azzal a hülye fejével de sajnos nincs mit tenni, hogyha az ember egyszer híres.
Már mind visszarázódtunk a munkába és nap, mint nap koncertezünk. Most éppen a turnénk amerikai részénél tartunk. Nagyon aranyosak a rajongóink. Mondjuk azt nem mindig díjazom amikor hajnalok hajnalán az ablakunk alatt sikítoznak és emiatt nem bírunk aludni. A mai estén is így alakult. A vicces az, hogy másnap este pedig megyünk koncertezni. Ja igen New Yorkban vagyunk és nem volt annyi eszünk, hogy a legmagasabb emeleten lévő szobákat vegyük ki. Mert legalább ott, a 23. emeleten nem hallanánk a sikítozást. De hát csak mi lehetünk ilyen nem normálisak. Mivel aludni úgyse fogok ezért bekapcsoltam a laptopomat. Debbie fenn volt chaten ezért rá írtam.
Niall üzenete:
Szia! :)
Debbie üzenete:
Szia te nem normális! :D Mi újság?
Niall üzenete:
Semmi különös nincs. Épp New Yorkban vagyunk. :)
Debbie üzenete:
És nem bírsz aludni mi? Csak nem tán olyan alacsony emeletre vettetek ki szobát ahol halljátok a rajongókat?
Niall üzenete:
Te ezt honnan tudod? o.O
Debbie üzenete:
Megérzés...
Niall üzenete:
Aha értem... vagyis nem igazán de mindegy. És veled mi újság? :P
Debbie üzenete:
Beteg vagyok... :/ És nem bírok aludni.
Niall üzenete:
Akkor nem Harry okozta? xD
Debbie üzenete:
Fogd be! Lehet, hogy ez csak a te utó hatásod volt :P
Niall üzenete:
Héééééééé! Ez csúnya volt.
Debbie üzenete:
Te kezdted.
De figyu nekem most lépnem kell! Apa rám parancsolt, hogy kikapcsolja a Wifit. Majd beszélünk! Csá!
Niall üzenete:
Oké. Szia.
És azzal a zöld kör eltűnt a neve elől. Még egy ideig bámultam a beszélgetésünket, majd olyan fáradt lettem, hogy inkább lefeküdtem....
*Másnap:*
Arra keltem, hogy Harry rázogat.
- Niall, tesó kelj már fel!
- Mi van?- kérdeztem kómásan.
- 11 óra van és még próbálni kéne.- mondta Louis. Amikor megbizonyosodtak arról, hogy ébren vagyok ki mentek. Felöltöztem majd kiballagtam a konyhába. Ettem egy szendvicset. Mikor végeztem, pont beléptek a fiúk.
- Indulhatunk?- kérdezte Liam. Bólintottam. Lementünk a hallba ahol találkoztunk a testőrökkel. A segítségükkel eljutottunk a kocsihoz. Az ablakon át néztem az a kavalkádot ami kialakult nekünk hála...
Amikor odaértünk a stadionhoz szintén kellettek a testőrök. Fogalmam sincs honnan tudják a rajongók, hogy mikor hova megyünk. Ehhez tehetségük van. Amikor beértünk a biztonságos épületbe fellélegeztem.
- Fiúk! Irány a színpadra próbálni!- mutatott Paul. És megkezdődött a próba. Nem tudom hogy hány számot sikerült normálisan el próbálni. Szerintem nem sokat mivel hülyéskedtünk.
- Harry ne bandzsítva énekelj! Louis, Zayn és Niall ne táncoljatok ilyen hülyeségeket! És kérlek Liam ne énekelj úgy mint aki héliumot szívott!- könyörgött Paul. Ezzel nagyon jó ötletet kaptunk. Elrohantunk és találtunk egy héliumos lufi fújót. És tényleg szívtunk.
- Szia Paul!- köszöntem amikor visszamentünk.
- Fiúk!- nézett megrökönyödve.- Ugye nem?
- Deee bizony.- mondtuk egyszerre. Elővettem a telefonom és videózni kezdtem. Mindenféle ökörséget csináltunk.
*********************
- Na ez az a videó amit nem szabad megmutatni senkinek se!- mondtam miután megnéztük. Már elmúlt a hatása a héliumnak és normális volt a hangunk.
- Fiúk koncert!- jött be az egyik testőr. Megcsináltuk a koncert előtti rituálét és neki kezdtünk.....
Olyan fura érzéseim vannak a napokban. Legszívesebben ki se jöttem volna a szobámból. Csak kajálni jöttem ki. Ja meg persze akkor amikor szombaton eljöttek Niallék elbúcsúzni. Ez az egy dolog viccesen sikerült. Már ha visszagondol az ember és nem pedig átéli. Na hát az történt, hogy szombaton még fel sem keltem az ágyból amikor eljöttek. Megjegyzem délután fél 1-kor még pizsamában olvastam az egyik kedvenc könyvemet. Pont amikor a legizgalmasabb résznél tartottam anya felkiáltott, hogy engem keresnek. Szitkozódva tettem le a könyvemet, majd kászálódtam ki az ágyamból. A hajam igazából szörnyen festhetett és a pizsamám sem volt éppen frissen vasalt, de nem igazán érdekelt. Lecammogtam a lépcsőn szenvedve.
- Szia Debbie!- köszönt Harry. Én csak biccentettem a fejemmel, és mentem inni. Miután ittam visszamentem hozzájuk.
- Sziasztok! Miért kerestek?- kérdeztem.
- Elköszönni jöttünk. Vége a szabadságnak.- mondta Niall.
- Hát akkor jók legyetek!- mosolyogtam.
- Szia Debbie! Jó legyél majd.!- mondta Niall majd öklöztünk. Tudom az lenne a szokás, hogy megöleljük meg ilyenek de nekem ez nem szokásom. Mindenkitől elköszöntünk. Már csak Harry maradt amikor hirtelen feltartottam az ujjamat. Erős hányingerem volt és kicsit meg is tántorodtam.
- Jól vagy?- kérdezte Harry. Válaszként kirohantam a fürdőszobába és hánytam.... Amikor visszaértem természetesen kaptam érte.
- Ha ennyire nem tudsz elviselni inkább szólj!- mosolygott Harry.
- Nagyon vicces!- forgattam a szemem. Tőle is elköszöntem. Majd már el is mentek.
- Kicsim! Szerintem nem kéne menned hétfőn suliba.- nézett aggódóan anya.
- Lehet.- értettem egyet.
- Menj bújj vissza az ágyadba, viszek fel ebédet.- küldött fel. Úgy tettem ahogy mondta. Az ágyamba újra olvasni kezdtem. Dor nem volt itthon mivel egyik barátnőjénél alszik és már reggel "elrabolták". Irtó fáradt voltam és jó volt csak az ágyban lenni egész nap. Hope felhívott, hogy mi újság, de mondtam neki hogy nem megyek holnap suliba. Azt mondta megérti. Még viccesen azt is megjegyezte, hogy most helyet cseréltünk. Mivel nem akartam lemeríteni a telefonján a pénzt ezért hamar elköszöntünk.
A rosszullétem nem akart alább hagyni. Egyre gyakrabban hánytam, így nem volt meglepő, hogy a vasárnapot is itthon töltöttem. Mivel most is ágyban kellett maradnom ezért unatkoztam. Egyszer csak zizegett a telefonom. Kiderült, hogy a fiúk küldtek egy Jobbulást! selfie-t.
Írtam egy gyors köszit amikor kopogtak
- Igen?- kérdeztem meg.
- Debbie, bejöhetek?- jött az ajtó mögül Dor hangja.
- Hát persze!- mondtam. A húgom félénken lépett be.
- Rosszul nézel ki.- szólt halkan.
- Ne is mond tegnap egész nap hánytam. És képzeld diétáznom kell.- panaszoltam.
- Fújj!- grimaszolt. Ezután beugrott mellém az ágyba. Egész nap a szobámba maradt és néztünk filmet, viccelődtünk, zenét hallgattunk és együtt énekeltünk. Végül nálam aludt el. Anya úgy este 10-kor felébresztette, hogy menjen a saját szobájába. Majd én is elaludtam.
Debora szemszöge:
Niallék keddi látogatásától hangos volt a suli egész szerdán.......
Csütörtök reggel tök jó kedvvel keltem fel. A nap ébresztett mivel a redőny résein a szemembe sütött, így sikerült negyed órával hamarabb kelni a szokott időtől. Kiválasztottam a ruhámat, majd miután komótosan felöltöztem lementem a konyhába reggelit csinálni.
Ma senki nincs itthon mivel apa estig dolgozik. Anya pedig elutazott Dor-ral. Mivel az óvoda rendezett egy kirándulást. Mondjuk a mai nap úgysem töltenék sokat itthon mivel csütörtökönként mindig mamámhoz megyek a suliból.
Csináltam magamnak kaját. Majd a reggelimmel együtt leültem a tévé elé. A reggeli az csak egy kakaó volt, mivel első órám tesi és nem akarok hányni. A tévében nem sok érdekeset találtam így inkább megálltam valami hírcsatornán. De mivel itt sem volt semmi érdek feszítő ezért kikapcsoltam amint megittam a kakaóm. Ezután inkább felmentem a szobámba. Ahol rájöttem arra a tényre miszerint nem pakoltam be.
- Szuper.- mondtam magamnak. Gyors belerakosgattam a könyveket és füzeteket a táskámba, majd a tesicuccomat összeszedve lementem a nappaliba. A kajámat elrakva hagytam el a házat. Nem igazán érdekelt, hogy hány óra van. Az időt csak akkor tudtam meg amikor a portás csodálkozó szemmel nézett rám.
- Debbie?- kérdezett meg a portás.- Tényleg te vagy az?
- Igen miért hány óra?- kérdeztem vissza.
- Hát még csak 7 óra múlt 10 perccel.- mondta. Igen én notórius késő hírében állok a portások között. De hát ez van. Vállat vonva tovább mentem. A suliboxomba bepakoltam a táskámat és egyebeket. A tesi cuccomat megfogva mentem be a lányöltözőbe. Még csak kevesen voltak bent.
- Sziasztok!- köszöntem, majd elmentem a megszokott helyemre és átöltöztem. Az órán erősítés volt. Ezek után sorra következtek az órák. Most hál' istennek csak 7 órám volt. Az utolsó matek volt. Ezt az órát szokás szerint végig untam és inkább a könyvembe firkáltam.......
Niall szemszöge:
Debbienek az utolsó órája matek óra, ezt még kedden lestem ki az órarendjéből. Meg akartuk őt lepni, hogy hazavisszük. Tegnap nem találkoztunk mivel nekünk egész nap elfoglaltságunk volt. Sajnos csak ezen a héten vagyunk annyira szabadok így próbálom kihasználni, hogy egy kis időt vele tölthetek.... Ahol álltunk ott pont be lehetett látni a matekterembe, szóval láthattuk az egész órás unatkozását és firkálgatását.
- Te Niall! Mindig ennyire érdekelte a matek?- bökött meg Louis.
- Ahan!- válaszoltam. Sose jártunk egy osztályba, de mindig megosztottuk egymással a véleményünket egy-egy óráról. Régebben... A telefonomat elővéve megkerestem egy képet:
A háta mögött azért van ilyen szöveg mivel az anime mániás osztálytársai tele firkálták. A képet néztem egy ideje, amikor észrevettem, hogy a többiek körül vesznek.
- Jézusom! Ez mikori kép róla?- kérdezte Liam.
- Régi.- mondtam.
- Ezért még szívni fogom a vérét.- mosolygott ravaszul Louis.
- Na ne már!- szóltam.- Ha megtudja, hogy ez a kép megvan nekem elsőnek is kitörölteti velem, aztán másodjára pedig megöl.
- Na jó akkor nem.- mondta Harry.
- Észrevett minket.- mondta Zayn. Felnéztünk és tényleg ránk bámult hitetlen tekintettel. Majd el is kapta a fejét.....
Deborah szemszöge:
El sem hiszem, hogy ezek a hülyék eljöttek... Ezen gondolkodtam amikor meghallottam a csengőt. Gyorsan felpattantam. Villámsebességgel eltettem a könyveimet, majd a szekrényemnél kivettem a többit és indultam haza. Kimentem a főbejáraton majd parkoló mellett elhaladva köszöntem a srácoknak.
- Sziasztok!- köszöntem, majd mentem is tovább.
- Héé Deb! Várj már meg minket!- kiáltott Niall.
- Miért?- vetettem oda félvállról.
- Talán mert miattad jöttünk ide?- kérdezte Harry. Vállat vontam majd mentem is tovább. Az ismerős utcán bekanyarodva, hallottam, ahogy a fiúk indítják az autó motorját.
- Ne legyél már ilyen Debbie!- mondta Louis.
- Te inkább az utat figyeldm majd mi beszélünk.- mondta Zayn.
- Debbie elviszünk téged. - mondta Harry. Én csak mosolyogva sétáltam és hallgattam a kérlelésüket. És néztem ahogy a gyaloglásomhoz igazítják az autó sebességét. Még jó, hogy nem forgalmas utcába mentünk, hanem egy ritkán járt részen.
- Ha, egyáltalán beleegyeznék abba, hogy hazavisztek. Hol ülnék? Mivel ez az autó csak 5 személyes.- tettem fel a szerintem tök logikus kérdést.
- Majd valamelyikünk ölébe ülsz.- mondta Liam.
- Meg ahogy azt elképzelitek. Apa csak egy kicsit ordibálná le a fejem egy ilyen esetnél.- mondtam. A vicc az, hogy ezt az egészet az utcán menve kiabálva beszéltük meg. Nem néztek minket hülyének.... Áááá dehogy. Aztán a fiúk megelégelték és inkább elmentek.
- Majd találkozunk!- mondta Louis. Én ezzel a kijelentéssel mit sem törődtem és mentem tovább. Egy kis névtelen utcán bekanyarodva elmentem a lakótelepre ahol a nagyi lakik. Csütörtökönként mindig ide szoktam jönni. Ez most sem volt másként. Szépen felbattyogtam a negyedik - egyben legfelső - emeletre.
- Szia Nagyi!- köszöntem.
- Szervusz Debora!- köszönt az éppen palacsintát sütő nagyszülőm.
- Papa hol van?- kérdeztem.
- Dolgozik.- válaszolt.
- Értem. Akkor én megyek is tanulni.- mondtam, majd a csukámat levéve bementem a tanuló vackomba. Pár perc múlva csörgött a telefonom.
- Hol vagy?- szólt bele köszönés nélkül Liam.
- Miért hol lennék?- kérdeztem vissza.
- Hát itt biztos nem vagy.- mondta.
- Hol az az itt?
- Nálatok.
- Ilyenkor nem is szoktam otthon lenni.- mondtam.
- Miért?
- Figyelj üzenem Niallnek, hogy csütörtök van.- azzal letettem. Niallnek tudni kéne, hogy hol vagyok. De mindegy úgy is rájön.....
Liam szemszöge:
Debbie lerakta én meg odafordultam Niallhez.
- Na hol van?- kérdezte meg.
- Nem tudom.- mondtam.- De annyit üzent, hogy ma csütörtök van.
- Mi???- kérdezett vissza. Én csak értetlenül néztem rá. 1 percig gondolkodott. Aztán kiült az arcára a ,,megvan" arc.
- Basszus! Csütörtökönként mindig a mamájánál van.- csapta fejbe magát.
- Akkor indulás.- ült be a kocsiba Louis. És elindultunk...
Debora szemszöge:
Tanuláshoz bekapcsoltam a tévét amikor csöngettek. Én nyitottam ki az ajtót. Amikor ezt megtettem, előttem állt az 5 jómadár.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Ugye tudod, hogy nem volt fer amit az előbb csináltál?- nézett rám szúrós szemmel Louis.
- Mit is csináltam?- kérdeztem vissza. - Én csak a csütörtöki nap szerint eljöttem a nagymamámhoz. Egy szavatok nem lehet.
- De akkor is.- mondta Niall. Én csak megvontam a vállam majd mikor meghallottam egy ismerős dallamot befutottam. Az ágyra ülve felhangosítottam a tévét. A dal nem volt más mint a Linkin Parktól a Breaking The Habit.
- Te, hogy szereted még mindig a rockot.- ült le mellém Niall.
- Ez van.- mondtam. Miután vége lett találjátok ki, hogy milyen dal jött!..............Hát persze, hogy 1D.
- Na én megyek tanulni!- pattantam föl az eddigi helyemről és átfutottam a másik szobába.
- Debbie ez a szám már nem tetszik?- kérdezte Zayn.
- Nem!- válaszoltam.
- Most miért nem?
- Mert nem.- majd én ezzel le is zártam a beszélgetést. Zavartalanul tanulhattam, mert a fiúk addig tévéztek. Miután megtanultam át mentem a másik szobába, hogy lássam mit néznek ilyen csöndben. Amint megláttam, hogy mi az rögtön ki is indultam a konyhába. Természetesen a foci bűvölte meg így őket.
Amíg ők azt nézték segítettem a nagyinak sütit sütni. Ezzel elvoltunk....
Amikor az első adag már megsült, akkor jött ki Harry és Zayn megnézni mi folyik a konyhába.
- Vége a meccsnek fiúk?- kérdezte őket a nagyi.
- Igen.- mondta Zayn.
- Ebből lehet enni?- kérdezte Harry rámutatva a csokis kekszekkel teli tálra.
- Aha.- mondta. - De vigyázz mert forró!- de ezt már túl későn mondtam mert a száját legyezgette.
********************
A sütiből mindegyik fiú evett. Így mikor hazafele sétáltam gondolom megviccelem őket egy kicsit.
- Hoppá!- torpantam meg.
- Mi az?- néztek hátra. És láttam, hogy kicsit megijedtek.
- Hány óra?- kérdeztem meg.
- Fél 6. Miért?- mondta Liam.
- Akkor már csak egy óra....- mondtam.
- Egy óra és mi?- kérdezte Harry.
- Egy óra és hatni fog a sütiben lévő méreg.- majd tovább mentem.
- Ajj Debora, a frászt hoztad ránk!- mondta Louis.
- Van ez így!- mondtam. A maradék időbe amíg hazafele mentünk olyanokat mondogattak, hogy ,, Már érzem is ahogy gyengülök." meg ,,Debbie ezért még megfizetsz. Meglásd feljövök én a sírból!"
Összességébe jól telt ez a nap is. A fiúk nem maradtak nálunk, mentek rögtön...
Én fürdés és vacsi után még megnéztem egy filmet majd aludtam is...................
Hayley szemszöge:
Reggel az ablakon besütő napra keltem. Reggel? Na jó inkább délben. A bárban hajnali 4-ig melózunk Grace-el és April-lel, szóval nem csoda, ha nem akkor kelünk amikor a többiek. Ma is így volt. Az ágyamból kikelve rögtön a szekrényemhez mentem. Nem bajlódtam sokat a ruhaválasztással. Általában többet szoktam. Most egy zöld farmert, egy pólót és egy pulóvert vettem fel csak. A hajamat pedig egy amerika zászlós kendővel felkötöttem.
Miután ezzel végeztem beágyaztam és indultam le a konyhába ahonnan már lehetett érezni az isteni sült csirke illatát. Megjegyzem a házunk a földszinttel együtt 3 emeletes és én a 3.-emeleten lakom. Hamar leértem. A kaját Zack készítette. (Istenien süt és főz kocka létére.) És láttam, hogy April körülötte lebzsel és idegesíti.
- Na mikor lesz már kész?- kérdezte April.
- Ha esetleg nem tartanál fel akkor hamarabb kész lenne.- mondta kissé ingerülten Zack.
- Jó.... delet!- köszöntem. Jó reggelt akartam volna csak aztán rájöttem, hogy nem reggel van így ez lett belőle.
- Szia Hayley!- köszönt az ikerpár egyszerre.
- Zack, April mikor kelt fel?- kérdeztem meg.
- Már jó 2 órája. Csodálkozom, hogy még ilyenkor is olyan mint egy duracel nyuszi.- mondta fel sem nézve a fűszerezésből. De aztán rám nézett egy amolyan *foglaldmárle* nézéssel.
- April nincs kedved eljönni sétálni?- kérdeztem.
- De miért is ne.- mondta. Ahogy mentünk kifelé a konyhából láttam ahogy Zack egy "köszit" tátog. Elindultunk az erdőbe. Csak úgy bolyongtunk az ismerős fák között. Egyszer csak találkoztunk Mike-al és Logan-nel. Gondolom terepszemlét tartottak mivel mindketten vérfarkasként voltak. Amint odaértek hozzánk visszaváltoztak.
- Sziasztok! Hova-hova?- kérdezte Mike.
- April idegesítette Zack-et és, hogy nyugodtan tudja csinálni a kaját ezért elhívtam Aprilt sétálni.- mondtam el egy szuszra. De elég nehéz volt mivel Logan miatt csöppet idegeskedtem. Nem akartam hülyeségeket összebeszélni. Már elég régóta tetszik nekem. Vgayis pontosítok fülig bele vagyok esve. Amikor meglátom rögtön liftezni kezd a gyomrom, és ha kettesben vagyunk teljesen elpirulok. Amikor először láttam Logant teljesen máshogy nézett ki. Nem rossz értelemben. Csak amikor elsőnek találkoztunk vele átázott volt és lucskos a sártól. Persze megtudtuk, hogy miért. 1 évig vadon élő volt és csak farkasként élt. Ezért is élesebbek kicsit az ösztönei mint nekünk.....
- És nem tudjátok, hogy milyen kaját csinál Zack?- kérdezte Logan. Ezzel engem kizökkentett a gondolataimból.
- Sült csirkét krumplipürével és ubisalival.- válaszolt April.
- Remélem hamar kész lesz mert farkas éhes vagyok.- mondta Mike.
- Mivel már April nincs az útjába ezért gondolom hamar kész lesz.- mondtam.
- Oké. Mi megyünk vissza jöttök ti is?- kérdezte Logan.
- Persze, mehetünk.- vágta rá April. Így velük mentünk vissza. Elég sokat beszélgettünk.......
Mikor hazaértünk már tálalva volt. Út közben Grace is előkerült. Mind leültünk a nagy körasztal köré és megkezdődött a " vadászat". Mindenkié azt ette amit megkaparintott. Nálunk farkastörvények uralkodnak. (Béna vicc tudom.) Ezt nem kell olyan komolyan venni mert átlagosan rendesen van sütve kaja szóval senki nem hal éhen. ;););)
Miután mindenki megkajált Grace és April vállalta, hogy mosogatnak. Zack, Logan meg Mike pedig indult dolgozni. Én felrohantam a szobámba mert hívtak telón.
- Háló!- vettem a fülemhez.
- Szia Hayley! Hope vagyok!- szólt bele a húgom.
- Szia Hope! Mizujs? Am te nem suliba kéne legyél?- halmoztam el kérdésekkel.
- De, csak beteg lettem. És semmi különös nincs. Zavarlak?- kérdezte.
- Dehogy zavarsz.- vágtam rá kapásból.
- Akkor jó.- mondta. Nagyon jól elbeszélgettem Hope-al. Mesélt Debbie-ről, a suliról, anyuékról. Azt is elmondta, hogy tiszta 5-ös lett a bizije. Még rajzból is.
- Te nem is az én húgom vagy.- mondtam neki. Mivel én híresen rossz vagyok rajzból. És még ilyenekről beszélgettünk. Ajánlottunk egymásnak zenét, filmet, sorozatot, oldalt. Összességében jót beszélgettünk. Vagy 1 órán keresztül. Még jó hogy Viberen hívott mer ha nem akkor anya tuti, hogy leszedi a fejem mert neki kell ezt fizetnie..............................
Nehezen, de elköszöntünk egymástól mivel nekem mennem kellett. A telefonomat az ágyra dobtam majd lementem a többiekhez. Jane, Jazmin és Ty már itthon volt.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Szia Hayley!- köszönt Jazmine.
- Hol voltál?- kérdezte Jane.
- Hope-al beszéltem.- válaszoltam.
- Értem. Mikor is lesz a szülinapja?- kérdezte Jane.
- Június 6.-án.- válaszoltam.
- Akkor már egy hónap sincs és meg ismerjük a húgodat.- örvendezett April. Örömében még ugrándozott is.
- Szia Hayley!- köszönt Ty és kezet nyújtott.
- Mutasd csak a tenyeredet!- fogtam meg a csuklójánál a tenyerét felfelé fordítva megláttam azt a valamit aminek ha benyomjuk a gombját megráz.
- A fenébe!- mondta Ty.
- Semmi baj! Egyszer majd te is felnősz.- mondta Grace megveregetve a vállát.
- Lányok nem kéne menni átöltözni az egyenruhába?- kérdeztem.- Mivel lassan fél hat lesz.
Átlagosan hatkor kezdődik a munkaidőnk szóval mind a 3-an (én, April és Grace) elindultunk felvenni a ruhánkat. Amit nem mondanák nagyon kihívónak. Egy kicsit szakadtos farmer amihez bármilyen cipőt felvehetsz, de ajánlott sport cipőt mivel a nagy rohanásban nem a legjobb választás a magassarkú. Ezenkívűl van egy megadott felső aminek mi választjuk meg a színét. 3 fajta van fehér lila és fekete. Gracnek fekete van, Aprilnek lila nekem pedig fehér.
Ja és a hajunkat pedig kibontva kell hordani...
Nem mondom, hogy a legjobb állás a világon de legalább keresek valamit a háznak...........
Miután felöltöztünk, odalent találkoztunk és a dzsekinket magunkra véve el is indultunk. Az én autómmal szoktunk menni és én is vezetek, mivel hármunk közül én vagyok a legidősebb. Az odavezető út alatt Aprilnek be sem állt a szája. Most úgy komolyan ezt a lányt soha nem lehet lelőni????
Leparkoltam, majd bementünk a személyzetnek fenntartott helyiségbe. Ott mindenki letette a dzsekijét és a táskáját a szekrényébe. Aztán a főnökünk engem beosztott a pult mögé kiszolgálónak Grace-el. Aprilt pedig betette pincérnek. A munkaidő végére egyre jobban részegedtek az emberek. És rámozdultak a pincérekre. Grace 2 pasit vágott pofon mert megsimította a kezét és pedig egyet hátralöktem mivel be akart mászni a pult mögé. Hajnali 4-kor végeztünk, majd nekünk kellett bezárni és takarítani is így csak 5-kor tudtunk hazaindulni. Amikor hazaértünk már olyan szinten áradt voltam, hogy nem érdekelt mennyire vagyok piaszagú és piszkos bedőltem az ágyba ruhástól és elaludtam......................
