14.) Ájulás

Minden embernek megvan a saját kis világa. Ami azt tartalmazz, hogy miben hisz. Bár igaz a legtöbb ember nem hiszi el, ha valami fantasztikus dolog történik körülötte. Az én felfogásom is ilyen volt amíg, át nem néztem azon a kis résen. Egy embert láttam és egy őzet. Az őz halott volt és körülötte volt egy-két kisebb vértócsa. Nem értettem, hogy az az ember mit csinál ott. Furcsán ismerős volt az alak, de nem tudtam miért. Morgást hallottam. Nem vagyok ijedős fajta, de azért megéreztem, hogy jobb ha most lelépek. De a kíváncsiságom miatt most is bajba keveredtem. Mivel még nézni akartam ezért csak hátráltam. És hátrálás közben megtörtén az a tipikus eset, ami átlagosan csak filmekben történik meg... Ráléptem egy faágra, ami hangos recsegő hangot adott ki. Erre az illető felkapta a fejét és... és megfordult. Többször kellett pislognom mire rájöttem ki az. Szerintem ő nem tudta ki vagyok a bokortól. Pár pillanat alatt végigmértem: vörös szem, fehér bőr és a szája körül vér. Kicsit sikerült beparáznom, de tudtam, hogy még ő az. Még szinte fel sem fogtam a kinézetét mér rögtön visszaváltozott... vagy nem is tudom, hogy fogalmazhatnám meg normálisan. A szeme visszavette az eredeti színét, úgyszintén a bőre is. A szájáról pedig letörölte a vért.
- Ki az?- kérdezte. Hallgattam mert a torkom összeszorult és egy szó sem jött ki rajta. Még egy lépést hátráltam, majd még egyet. Természetesen itt is recsegett ropogott alattam a talaj. Ő átugrotta a bokrot. Guggolva érkezett a földre és a feje is le volt hajtva. Majd felállt így szemtől szemben álltam vele.
- Debora...- kerekedett ki a szeme.
- Szia Niall!- köszöntem majd a torkomat köszörültem. Látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni ezt az egészet.
- Én...- kezdte.
- Hagyd! Láttam amit láttam.- mondtam. Igazából nem tudom, hogy ilyenkor mit mondhatna az ember...
- Szóval láttad...- sütötte le a szemét.
- Hogyan?- kérdeztem meg. Mosolyra húzódott a szája és a fejét csóválta. Kérdőn néztem rá.
- Találkozol velem aki meghalt egy autóbalesetben tudtoddal. Még azt is látod, hogy vámpír lett, ami egy nemlétező lény és te csak annyit kérdezel, hogy hogyan. - nézett fel rám.- Azért még engem is megleptél ezzel a reagálásoddal.
- Azért szerintem a meglepetésekben te viszed a pálmát...- motyogtam.- Na de válaszolj!
- Szerintem ehhez ülj le!- feszengve de leültem mellé (mivel közben ő is leült).
- Na az úgy kezdődött, hogy......- gondolkodott.- ...részeg voltam.
- Hogy miért nem lepődöm meg?- forgattam a szemem bár közben erősen a füvet szugeráltam (amit megjegyzem tépkedtem). És akkor elmesélte az egészet. Néhol kicsit megrökönyödtem. De aztán egy olyan kérdést tett fel amivel meglepett.
- Nem sírtál a temetéseken... Hogyhogy?- kérdezte. A fejemet felemeltem a válaszadáshoz és akkor láttam, hogy szomorúan néz engem. Jó ideig gondolkodtam a megfelelő válaszon.
- Jól láttad, OTT nem sírtam.- toltam meg az ott szót.
- Szóval még is sírtál.- konstatálta. És valamiféle örömöt láttam felcsillanni a szemében.
- Látom ennek örülsz.- jegyeztem meg.
- Ne értsd félre én nem azért örülök... hanem mert így tudom, hogy tényleg neked is jelentett valamit a barátságunk. - magyarázta.Bólintottam de a szememet le nem vettem a fűről. Próbáltam feldolgozni a halottakat. Dorothy mindig ilyeneket mondogat de sose hittem neki, ahogy a legtöbb ember. 
- Hahó Debbie!!!- legyezett az arcom előtt. 
- Igen?- néztem fel rá.
- Na mit mondasz...?- kérdezte nagy valószínűséggel újból. Érdekesen néztem rá.- El mersz jönni hozzánk?
- Aha.- bólintottam.
- Akkor gyere.- állt fel én meg követtem. Elkezdtünk sétálni. 
- Ez de fura...- motyogta. Nem tudtam mire mondja de nem volt kedvem megkérdezni. Egy jó ideig csak sétálunk amíg végül megérkeztünk. 
- Ez ugyanaz a ház.- mondtam. Bólintott majd felléptünk a teraszra. 
- Előbb bemegyek én.- bólintottam és hagytam, hogy bemenjen. Az ajtó becsukódott én pedig ott álltam. Nem tudtam, hogy elrohanjak vagy ne de végül valami miatt még is maradtam. Majd megint nyílt az ajtó. Niall nyitotta ki az ajtót és biccentve jelezte, hogy menjek be. A nappaliba senki nem volt.
- SRÁCOK!- üvöltötte Niall. Ezután gyors lábdobogást hallottam és szembe találtam magam a többiekkel. 
- Ugye ti is látjátok...?- kérdezte Louis.
- De...- kezdte Harry. Érdeklődve döntögették a fejüket jobbra-balra és sokszor pislogtak.Megforgattam a szemem.
- Nektek is szia.- mondtam.
- Tényleg te vagy az Debora?- kérdezte Liam. Bólintottam. Üdvözlésképpen mindenki megölelt. Ne akartam mondani, hogy még mindig nem igazán vagyok ölelkezős típus de miután halottnak hittem őket mindegy... 
Utoljára Liam ölelt meg. Olyan erősen, hogy alig kaptam levegőt.
- Liam...nem...kapok...levegőt....-szuszogtam de még mindig ölelt. A vége az lett, hogy minden elsötétült.....................